Sokak szerint nem feltétlenül sikersztori az utalványpiacra bevezetett Erzsébet-rendszer - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy parlamentben elhangzott képviselői kérdésre adott válaszában megjegyezte, a kormány is tisztában van vele, hogy az utalványpiac a jelenlegi formájában nem felel meg az uniós irányelveknek, ezért a mostani formájában biztosan nem marad meg. Erre a tényre a piac válaszul viszonylag gyorsan kiókumlálta, hogy 2013-ban már nem is lesz Erzsébet utalvány, ám gyanús, hogy a pletyka inkább az ellenérdekelt felektől indulhatott, akik pontosan tudják, nehéz lesz visszaszerezni az Erzsébettől a piacaikat, ezért akkor tudnak még menteni a helyzetükön, ha minél több piaci szereplőben ültetik el a megszűnés gyanúját, lehetőleg szerződéskötés előtt.

Az utalványpiacért felelős államtitkár kijelentette: nem szívesen tárgyalnának nemzetközi cégekkel az elfogadásról.

Az Erzsébet utalvány sehogy sem  üzlet a nagyobb cégeknek, hiszen a  cafeteriában adható összeg lényegében  harmadolódott és erősebben  szabályozták a használatát is, így közel sem  akkora a  készpénz-helyettesítő képessége, mint korábban az étkezési utalványoknak. Ehhez párosul a piaci hírek szerinti hatszázalékos jutalék, már amit a NÜSZ felszámít. Ezzel a kereskedők szerint akkor sem lenne gazdaságos az elfogadás, ha nem lennének nyomottak az árak és magasabbak lennének az árrések.

A kereskedők szerint az Erzsébet-helyzet hasonlít a vasárnapi nyitva tartáshoz: a cél mindkét esetben a kisebb egységek  helyzetbe hozása, ami önmagában nem baj, de a jogszabályok épp a vásárlót fosztanák (fosztják) meg a lehetőségtől − a hétvégi  bevásárlástól, illetve a megszokott áruháztól.

A kisebb cégek pedig boldogok, számukra az utalvány a vendéglátóiparban és a szolgáltatószektorban is erőteljesen helyettesíti  a készpénzt. A kicsik szerint az Erzsébet utalvány olyan  eszköz, ami csak itthon költhető el, és külön öröm, hogy a kis- és  közepes vállalkozások is részesülnek belőle.

Korábban az utalványok a  nagy élelmiszerüzleteknél landoltak, a jelenlegi viszont az elfogadás  szabályai miatt jórészt a kicsiknél köthet ki. Egyelőre nincs  tapasztalat arra, hogy a vásárló hol váltja be az utalványt, de afelől  senkinek sem lehet kétsége, hogy az üzletben megvásárolható krumpli  esetében többet ér, mint az étteremben kapható rántott húsnál.

Annak  persze senki sem örül, hogy a béren kívüli  juttatásban az utalvány csak 5 ezer forintig adható és később változhat  az elfogadás szabálya a vendéglátóiparban is.

Nagymértékben, 87,3 százalékról 75,1 százalékra esett azon cégek aránya, amelyek valamilyen béren kívüli juttatást adtak dolgozóiknak, az egy foglalkoztatottra jutó átlagösszeg pedig 177,7 ezer forintról 166 ezer forintra csökkent - írja a Napi Gazdaság.

Címkék: kereskedők, Erzsébet, utalvány, megszűnik, 2013, gazdaság