Zamárdi hitelállománya nem éri el az éves költségvetés egy százalékát. Lengyeltóti pénzügyi helyzete stabil, és Siófok is pluszban zárta az elmúlt évet. A legnagyobb balatoni városnak azonban több mint 5 milliárd forintos hitelállománya van. Ez főleg a fejlesztésekhez szükséges önerőt tartalmazza. Az Állami Számvevőszék azt tanácsolja az önkormányzatoknak, hogy kezdeményezzenek szükség esetén intézkedéseket a pénzügyi egyensúly hosszú távú fenntarthatóságára, és a 2014-es időszaktól fokozottan figyeljenek a plussz anyagi források megszerzésére. Tárjanak fel fel további bevételszerző és kiadáscsökkentő lehetőségeket. Ütemezzék a bevételek beszedését a jövőben jelentkező fizetési kötelezettségekhez.

Magyarország jelenlegi gazdasági nehézségei nagy részben a korábbi időszakok rendezetlen közpénzügyeire és a magas adósságállományra vezethetőek vissza. A helyi önkormányzati rendszerben megjelenő gazdálkodási nehézségek, a pénzforgalmi hiány növekedése, valamint az eladósodásból adódó veszélyek miatt az Állami Számvevőszék a helyi önkormányzatok pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről döntött.

Az ellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy milyen körülmények befolyásolták a városi önkormányzat pénzügyi helyzetét, az adósság létrejöttét, az önkormányzat gazdálkodása biztosította-e a tartós pénzügyi egyensúlyt, hasznosultak-e a gazdálkodási rendszer korábbi ellenőrzése során a pénzügyi egyensúly javítására tett szabályszerűségi és célszerűségi javaslatok.

Az ellenőrzést a 2007. január 1. – 2011. június 30. időszakra vonatkozóan végezték. A pénzintézetekkel szembeni kötelezettségek állományának vizsgálatakor az ellenőrzött időszak 2006. december 31. – 2011. június 30. közötti volt.

Nézze meg a részletes jelentéseket!

Siófok Város Önkormányzata pénzügyi egyensúlyi helyzete

A vizsgált időszakban az önként vállalt feladatok aránya csökkent, a 2010. évben 6,4% volt. Az Önkormányzat pénzügyi helyzetének javítására bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedéseket hozott, amelynek eredményeként 3136,2 millió Ft bevételi többletet, továbbá 281,2 millió Ft kiadási megtakarítást mutatott ki. A kiadási megtakarítást a feladatok ellátását biztosító szervezeti keretekben, a feladatellátás módjában bekövetkezett változások eredményezték, amely 176,2 millió Ft összegben a kötelező feladatok ellátását, 105,0 millió Ft összegben az önként vállalt feladatok körét érintette.

A folyó költségvetés egyenlege folyamatosan pozitív volt, összességében 6816,3 milliót Ft működési forrástöbbletet mutatott. A működési forrástöbblet kialakulásában meghatározó volt a költségvetési támogatás és szja bevétel, az OEP támogatás, a közmunka támogatásának, valamint az előző évi költségvetési kiegészítés növekedése. A folyó bevételek további növekedéséhez a helyi adóbevételek a 2007-2009. években átlagosan 23,4%-kal, a 2010. évben 22,8%-kal járultak hozzá. A folyó kiadások növekedését a személyi juttatások és járulékok, a közüzemi díjak, valamint az Önkormányzat által folyósított ellátások emelkedése határozta meg. A nettó működési jövedelem a 2007-2010. években együttesen 6140,9 millió Ft-ot tett ki, így az Önkormányzat adósságszolgálatára tízszeres fedezetet nyújtott az évente képződő működési jövedelem.

A vizsgált időszakban az Önkormányzat 31 030,2 millió Ft értékű beruházást folytatott és indított el, amelyből 2010. év végéig 22 410,1 millió Ft kifizetés teljesült. A felhalmozási forráshiány összesen 9089,3 millió Ft volt, amelyre fedezetet nyújtott az Önkormányzat működési jövedelme, hitelfelvételei, valamint a 2010 évi fejlesztési célú kötvény kibocsátásából származó bevételek együttes összege. A fejlesztésekhez kapcsolódó aktív pályázati tevékenység eredményeként a 2010. évet követően 8620,1 millió Ft kötelezettséget vállalt az Önkormányzat, amelyből 1771,6 millió Ft-ot (20,6%-ot) saját bevételből, 565,9 millió Ft-ot (6,6%-ot) kötvényforrásból, 6270,7 millió Ft-ot (72,7%-ot) EU-s támogatásból és 11,9 millió Ft-ot (0,1%-ot) hazai támogatásból terveznek biztosítani.

A pénzügyi egyensúly fenntartása külső forrás bevonásával volt biztosítható. Az átmeneti működési forráshiány finanszírozása folyószámlahitelből történt. A fejlesztési forráshiányt hosszú lejáratú fejlesztési célú hitelekkel, kötvénykibocsátásokkal kezelték. A hitelállomány emelkedése, a kötvények kibocsátása emelte az Önkormányzat kötelezettségeinek állományát, amellyel együtt járt az Önkormányzatot terhelő, összesen 412,2 millió Ft kamatkiadás teljesítése is. A kötvények kibocsátását és a hosszú lejáratú hitelek felvételét megelőzően a visszafizetés forrásait nem számszerűsítették.

Az Önkormányzat adóssága 2006. december 31-től 2010. december 31-éig 4,7 szeresére, 1101,3 millió Ft-ról 5153,6 millió Ft-ra emelkedett. A pénzintézetekkel szemben fennálló kötelezettség a 2011. év I. félév végén 4412,7 millió Ft és 2197,3 ezer EUR volt, amelyből 2262,6 millió Ft, és 2197,3 ezer EUR kötvények kibocsátásából, 1640,6 millió Ft fejlesztési célú hosszú lejáratú hitelből, továbbá 509,5 millió Ft folyószámlahitelből keletkezett. Az Önkormányzat 2011. év I. félév végi szállítói tartozása 412,1 millió Ft, lízing kötelezettsége 238,9 ezer CHF, egyéb kötelezettsége 489,5 millió Ft. Ezek miatt az Önkormányzatnak a 2011-2013. években 2254,4 millió Ft, 1777,9 ezer EUR és 158,5 ezer  CHF kötelezettséget kell teljesíteni. Erre figyelembe vehető a képződő pozitív nettó működési jövedelem és a követelésállományból származó forrás. A 2014. évtől 4974,2 millió Ft és 2724,3 ezer EUR pénzintézeti kötelezettség, továbbá 106,5 ezer CHF lízingszerződésekből eredő, és 679,0 ezer EUR egyéb kötelezettség terheli az Önkormányzatot. E kötelezettségek teljesítésére figyelembe vehető a következő években várhatóan képződő pozitív nettó működési jövedelem, valamint a forgalomképes ingatlanvagyon.

A vizsgált időszakban a gazdasági társaságok szerepe az Önkormányzat közfeladat-ellátásában meghatározó volt. A kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok pénzügyi helyzete stabil. Az Önkormányzat minősített többségi tulajdonú gazdasági társaságainak a 2011. év I. félév végétől 457,6 millió Ft, 1993,8 ezer EUR pénzintézeti kötelezettséget és 165,8 millió Ft szállítói tartozást kell rendezniük.

A korábbi ÁSZ ellenőrzés során a pénzügyi egyensúly javítására tett négy javaslat közül az EU-s források előirányzatának bemutatására, éves bontására, a pénzmaradvány igénybevételére vonatkozók megvalósultak, ugyanakkor a finanszírozási célú pénzügyi műveletekre vonatkozó javaslat nem teljesült, mert a költségvetési rendeletekben a finanszírozási célú kiadásokat továbbra is költségvetési kiadásként vették figyelembe.

Mindezek alapján az Önkormányzata pénzügyi egyensúlya rövid és középtávon biztosított. A pénzügyi egyensúly hosszú távú megőrzésére az Önkormányzatnak fel kell készülnie.


Javaslatok a Polgármesternek

-    Folyamatosan tájékoztassa a Képviselő-testületet az Önkormányzat pénzügyi egyensúlyi helyzetéről. Kezdeményezzen szükség esetén intézkedéseket a pénzügyi egyensúly hosszú távú fenntarthatósága érdekében. A kamat- és árfolyamkockázat pénzügyi egyensúlyt veszélyeztető növekedése esetén képezzen elkülönített tartalékot az adósságszolgálat hosszú távú teljesítése érdekében. Gondoskodjon, hogy a jövőben az adósságot keletkeztető kötelezettség-vállalásokról szóló képviselő-testületi előterjesztések számszerűsítetten tartalmazzák a visszafizetés forrásait.
-    Kísérje folyamatosan figyelemmel a kizárólagos tulajdonú gazdasági társaságok kötelezettségeinek alakulását, az Önkormányzat likviditására, pénzügy-egyensúlyi helyzetére gyakorolt hatását. Tegye meg a szükséges és lehetséges intézkedéseket a tulajdonosi érdekek védelme érdekében.
-    Tegyen intézkedést arra, hogy a költségvetési rendelettervezetek, és az elfogadott költségvetési rendeletek kiadási főösszegei ne tartalmazzanak finanszírozási célú pénzügyi műveleteket.
Az elkészített jelentés az interneten, a www.asz.hu  címen olvasható. Az Állami Számvevőszékkel kapcsolatos friss hírek a www.aszhirportal.hu  oldalon találhatók.

Zamárdi Város Önkormányzata pénzügyi egyensúlyi helyzete

Az Önkormányzat a 2010. évi működési költségvetési kiadásából (705,4 millió Ft) 674,2 millió Ft-ot (95,6%) a kötelező feladatok, 31,2 millió Ft-ot (4,4%) az önként vállalt feladatok ellátására fordította. Az önként vállalt feladatok az alapfokú művészetoktatáshoz, a turizmushoz és a városi TV szolgáltatáshoz, valamint a civil szervezetek részére a pénzeszközátadásokhoz kapcsolódtak.

Az Önkormányzat folyó költségvetési egyenlege a 2007. és 2008. évben forráshiányos volt, 2009. évtől növekvő mértékű többlet keletkezett, így  a 2007-2010. évek között összességében 107,3 millió Ft forrástöbbletet mutatott. Az emelkedést a helyi adóbevételek, áfa bevételek, valamint a költségvetési támogatás növekedése eredményezte. Az Önkormányzat pénzügyi kapacitása (nettó működési jövedelme) a 2007-2009. években negatív, a 2010. évben pozitív volt. Az Önkormányzat felhalmozási költségvetésének egyenlege a 2009. évet kivéve negatív volt, a vizsgált időszakban 143,0 millió Ft  forráshiány mutatkozott, amelynek 65,9%-a a 2010. évben keletkezett. A vizsgált időszakban az Önkormányzat 482,2 millió Ft értékű beruházást és felújítást indított el, amelyből 2010. év végéig 409,4 millió Ft kifizetés teljesült. A folyamatban lévő fejlesztési feladatokra a 2010. évet követően 72,8 millió Ft kötelezettséget vállaltak, amelynek 50%-át EU-s forrásból, 50%-át a rendelkezésre álló saját bevételből terveztek finanszírozni.

A pénzügyi egyensúly fenntartása külső forrás bevonásával volt biztosítható. Az átmeneti likviditási hiány finanszírozása folyószámlahitellel, 2008-ban egy munkabér-megelőlegezési hitellel, a fejlesztési forráshiány hosszú lejáratú fejlesztési hitelek igénybevételével történt.

Az adósságállomány 2006. év végéről 2011. év I. félév végére 101,4 millió Ft-ról 86,2 millió Ft-ra csökkent. A hitelállomány folyamatos csökkenésével együtt járt az Önkormányzatot terhelő kamatkiadások mérséklődése is. Az Önkormányzatnak a 2011-2013. években várható pénzintézeti kötelezettsége (tőke, kamat és egyéb költség) a legutóbbi kamatfizetés feltételei alapján 9,9 millió Ft, 190,2 ezer CHF, továbbá 55,8 ezer EUR, melynek forrása a 2010. évi 12,5 millió Ft szabad pénzmaradvány, a 2010. évi mérlegben kimutatott 71,4 millió Ft követelésállomány és a forgalomképes ingatlanvagyon. A 2014. évet követően jelenleg ismert pénzintézeti kötelezettségei: 26,6 millió Ft, 94,4 ezer CHF és 82,6 ezer EUR, amelyek tartalmazzák a tőke, a kamat és az egyéb költségeket. Az Önkormányzat tájékoztatása szerint a kötelezettségek további forrását a mindenkori költségvetési rendeletekben megtervezett önkormányzati helyi adóbevételek növelésével biztosítják. Az Önkormányzat a 2008-2010. években az árfolyamváltozás miatti különbözetet nem mutatta ki, mivel a devizában fennálló pénzintézeti kötelezettségei év végi értékelését nem végezte el.  Az Államháztartási törvénnyel ellentétesen, önkormányzati intézmény nevében az intézmény vezetője több esetben lízingszerződést kötött.
Az Önkormányzat zárszámadási rendeleteiben nem mutatatta be eszközei után tárgyévben elszámolt értékcsökkenés összegét, az eszközpótlásra fordított tényleges kiadásokat, az eszközök elhasználódási fokának alakulását. A 2007-2010 években a tárgyi eszközök után 173,9 millió Ft értékcsökkenést számoltak el, ugyanakkor eszközpótlásra ennek mintegy felét, 96,7 millió Ft-ot fordítottak.

A pénzügyi egyensúly megőrzésére és javítására bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedéseket tettek (helyi adóbevételek növelése, térítési díjak emelése, valamint intézményátszervezések és feladatváltozások, ezzel együtt járó létszámcsökkentések, egyéb takarékossági intézkedések), melynek együttes hatásaként 225,8 millió Ft-tal javították az Önkormányzat pénzügyi egyensúlyi helyzetét.

Mindezek alapján az Önkormányzat pénzügyi egyensúlya rövid és középtávon biztosított, hosszú távú megőrzésére az Önkormányzatnak fel kell készülnie.

Javaslatok a Polgármesternek
-    Folyamatosan tájékoztassa a Képviselő-testületet az Önkormányzat pénzügyi egyensúlyi helyzetéről. Kezdeményezzen szükség esetén intézkedéseket a pénzügyi egyensúly hosszú távú fenntarthatósága érdekében. Képezzen elkülönített tartalékot a jövőbeni adósságszolgálat teljesítése érdekében.
-    Intézkedjen – a GAMESZ által 2010-ben megkötött lízingszerződéssel kapcsolatban – a fegyelmi felelősség kivizsgálása iránt.
-    Mutassa be a Képviselő-testületnek évente a zárszámadási rendelet előterjesztésében az értékcsökkenés összegét, és ezzel összevetve az elhasználódott eszközök pótlására fordított tényleges kiadásokat, az eszközök elhasználódási fokának alakulását.
Javaslatok a Jegyzőnek
-    Az adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásokról szóló előterjesztésekben mutassa be a visszafizetés forrásait, a jövőben várható árfolyam- és kamatkockázatot, valamint az adósságszolgálati korlátot.
-    Gondoskodjon a devizában fennálló kötelezettségek év végi értékelésének elvégzéséről, a törlesztéskor realizált árfolyam nyereség/veszteség elszámolásáról és mindezek számviteli nyilvántartásokban való rögzítésről.
Az elkészített jelentés az interneten, a www.asz.hu  címen olvasható. Az Állami Számvevőszékkel kapcsolatos friss hírek a www.aszhirportal.hu  oldalon találhatók.

Lengyeltóti Város Önkormányzata pénzügyi egyensúlyi helyzete


Az Önkormányzat a 2010. évi működési költségvetési kiadásaiból (1020,2 millió Ft) 984,2 millió Ft-ot (96,5%) a kötelező feladatok, 36,0 millió Ft-ot (3,5%) az önként vállalt feladatok ellátására fordított. Az önként vállalt feladatok a bölcsődei ellátáshoz, az alapfokú művészetoktatáshoz, a civil szervezetek, a sportegyesület és a városi rendezvények támogatásához kapcsolódtak.

A folyó költségvetés egyenlege 2007-2010 között folyamatosan csökkenő forrástöbbletet mutatott, összességében 279,9 millió Ft volt. A 2007-2009 között a nettó működési jövedelem pozitív volt, 2007. évben 116,5 millió Ft, 2008. évben 103,8 millió Ft a 2009. évben 58,5 millió Ft. A 2010. évben 1,8 millió Ft negatív nettó működési jövedelem keletkezett, a folyó bevételek nem nyújtottak fedezetet a folyó kiadásokra és az adósságszolgálatra. A vizsgált időszakban az Önkormányzat felhalmozási költségvetésének egyenlege folyamatosan negatív összegű volt, összesen 249,8 millió Ft felhalmozási forráshiányt mutatott. A pénzügyi egyensúly fenntartása külső forrás bevonása nélkül is biztosítható volt.

A 2007-2010. évek időszakában 1392,7 millió Ft értékű befejezett fejlesztés és felújítás kiadásait 181,2 millió Ft saját erő, 63,9 millió Ft hazai- és 1147,6 millió Ft EU-s támogatások fedezték. A 2010. december 31-én folyamatban lévő fejlesztési feladatok végrehajtására a 2010. évben 13,1 millió Ft kiadást teljesítettek, míg a feladatok 2010 utáni kötelezettségvállalásainak összege 58,5 millió Ft, amelyből 52,6 millió Ft-ot EU-s támogatásból, valamint 5,9 millió Ft saját bevételből terveztek biztosítani.

Az Önkormányzatnak 2006. december 31-én nem volt pénzintézeti kötelezettségállománya. Az Önkormányzatnak pénzintézetekkel szemben fennálló kötelezettsége 2007. december 31-ei 5,0 millió Ft-ról 2011. év I. félév végére 2,1 millió Ft-ra csökkent. A 2011-2013. évek kötelezettségeinek teljesítésére figyelembe vehető a befizetett lakossági érdekeltségi hozzájárulás.
Az Önkormányzat egy gazdasági társaságban kizárólagos tulajdonnal rendelkezik. A gazdasági társaság az Önkormányzat PPP konstrukcióban készült tanuszodájának üzemeltetésében vett részt szolgáltatási szerződés alapján.


Az Önkormányzat PPP konstrukcióban valósította meg a tanuszoda beruházását, amelyre a 2011. június 30-án fennálló kötelezettség összege 650,8 millió Ft. A fennálló kötelezettség miatt a tanuszoda PPP konstrukcióban történő működtetése működési kockázattal jár, a pénzügyi egyensúlyt kedvezőtlenül érinti.


Az Önkormányzat költségvetési támogatásból, átengedett bevételekből származó bevételei a 2007. évhez képest az időszak egészét tekintve összességében 634,7 millió Ft-tal növekedett. A 2007-2011. év I. féléve között tett intézkedések hatására 27,9 millió Ft bevételi többletet, továbbá 259,2 millió Ft kiadási megtakarítást mutattak ki, ezáltal az Önkormányzat pénzügyi helyzetét javították. A kiadási megtakarítások teljes egészében az elrendelt álláshely csökkentések eredménye. Az álláshely csökkentő intézkedések 2007-2011. év I. féléve között önkormányzati szinten összesen 161 betöltött álláshely megszüntetését jelentették. A bevételnövelő intézkedések helyi adókhoz, ingatlanok bérbeadásához, intézményi térítési díjak emeléséhez kapcsolódtak.
Mindezek alapján az Önkormányzat pénzügyi helyzete középtávon veszélyeztetett.

Javaslatok a Polgármesternek
Az Önkormányzat pénzügyi egyensúlyának középtávon történő helyreállítása és hosszú távú fenntarthatósága érdekében:
-    Tárjon fel további a bevételszerző és kiadáscsökkentő lehetőségeket. Ütemezze a bevételek beszedését a jövőben jelentkező fizetési kötelezettségeihez. Képezzen egyensúlyi tartalékot a PPP szolgáltatási díj teljesítése érdekében.
-    Mutassa be a Képviselő-testületnek évente a zárszámadási rendelet előterjesztésében az értékcsökkenés összegét, és ezzel összevetve az elhasználódott eszközök pótlására fordított tényleges kiadásokat, az eszközök elhasználódási fokának alakulását.

Az elkészített jelentés az interneten, a www.asz.hu  címen olvasható. Az Állami Számvevőszékkel kapcsolatos friss hírek a www.aszhirportal.hu  oldalon találhatók.



Címkék: Állami számvevőszék, Lengyeltóti, Zamárdi, Somogy, Siófok, gazdaság