- Szervezzük a tanfolyamokat, hogy a csapatba újonnan beállni kívánók megfelelő képzettséggel rendelkezzenek a nyár elejére. Éppen az elmúlt hétvégén indult képzés Keszthelyen, aztán Pécsett, Szombathelyen, Budapesten kezdődik hasonló. Zajlik az eszközök karbantartása is - mondta Bagyó Sándor elnök.

Mint elmondta, tavaly a Balatonon 37 strandon biztosították a mentőszolgálatot és hét mentőhajóval dolgoztak a mély vízen. Közel 100-110 diáknak biztosítottak ezzel nyári munkát különböző diákszövetkezetek segítségével.

- Azokon a strandokon, ahol működünk, nem történt vízi balesetből származő haláleset, amióta ott vagyunk. Munkatársaink nemcsak a strandokat, hanem a strandokon kívüli területeket is ellenőrzik. Nagyon jól összedolgoznak a zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum kikötőjében működő mentésirányítási központunkkal, ami állandó kapcsolatban van az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) veszprémi mentésirányítási csoportjával. Azt szeretnénk, ha a fenti tevékenységet ebben az évben is ugyanígy folytatni tudnánk.

A VMSZ teljes üzemelés esetén évente összesen mintegy 100-110 millió forintból gazdálkodik. Ebből 80-90 milliót maguk termelnek meg, illetve gyűjtenek össze.

A sürgősségi mentőhajó működése finanszírozásához további húszmillió forintra van szükség, amiről már januárban megkezdték a tárgyalásokat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium illetékeseivel.

Az elnök szerint a tárgyalásokon a fő kérdés az, hogy a sürgősségi betegellátásra alkalmas és ahhoz ÁNTSZ-engedéllyel rendelkező sürgősségi mentőhajónak az üzemeltetése, illetve annak finanszírozása kihez tartozik.

- Mi azt gondoljuk, hogy a tevékenységünknek a normál mentőhajókkal végzett része a katasztrófavédelemhez, a sürgősségi mentőhajó működtetése pedig az egészségügyi szektorhoz tartozik. Tavaly nagyon jól tudtunk együtt dolgozni az OMSZ-szel. Abban bízunk, hogy a szakmai együttműködés  idén is hasonlóan alakul, és mellé megkapjuk a sürgősségi mentőhajó műkötetéséhez szükséges pénzt. A megbeszélések zajlanak, eredményre még nem jutottunk. Nagyon remélem, hogy kellő időben megfelelő megoldást találunk. Ha ez nem jönne össze, akkor a meglévő kapacitásainkkal tudunk csak dolgozni. Nem hiszem, hogy ez be fog következni, mert mind a Balaton idegenforgalma, mind az itt lakók biztonsága megkívánja ennek a szolgáltatásnak a biztosítását - mondta Bagyó Sándor.

A hét mentőhajóból öt darab 6-6,5 méteres, normál kialakítású mentőhajó. Ezek általában két-, maximum háromfős mentőszemélyzettel rendelkeznek. Van egy eszközmentő hajó, amivel bajba jutott vízi járművek műszaki mentését végzik. A hetedik a sürgősségi mentőhajó, ami ugyanolyan felszereléssel rendelkezik, mint egy esetkocsi, és mentőtiszt vagy oxiológus szakorvos dolgozik rajta. A normál hajók maximális sebessége 40-50, a sürgősségié 90 kilométer óránként - írja a naplo-online.hu.

Címkék: sürgősségi, mentőhajó, vízimentők, költségvetés, Balaton, gazdaság