Gombamód nőnek ki a földből a családi házak a szennai dombok között. Vannak, amelyek még csak félig készek. A tulajdonosok közül többen is jogosultak lehetnek a támogatásra.
- Elgondolkodtunk, de nem ismerjük a feltételeket, ezért ez a dolog egy picit még várat magára. Interneten sikerült utánanéznünk, de még nem döntöttük el, hogy igénybe vesszük, vagy nem ezt a dolgot - mondja Nagy Mária, Szennából.


A szocpol támogatást 2009. július elsején szüntette meg a Bajnai-kormány. Előtte nagyon sok fiatal házaspár vette igénybe. A kaposvári kismamákat összefogó egyik klub vezetője a honlapjukra is feltette az újraindításról szóló hírt.


- Igazából a szocpol lehetőség nekünk is annak idején nagyon sok segítséget jelentett, főleg ahogy bővült a család egyre érzetük a kedvezményes hatását és azt gondolom, hogy most is az anyukák közül, illetve a családok közül nagyon sokan olyan helyzetben vannak, hogy vacillálnak aközött hogy elkezdjenek esetleg építkezni, vagy új lakásba költözzenek, vagy bővítsék a lakásukat - mondja a Kaposvárimami Klub ötletgazdája, Patak Gyöngyvér.


Január elsején lépett életbe a törvény. A legnagyobb hazai banknál pedig mától lehet igényelni. Szigorúbbak a feltételek, mint korábban. A kérelmezőnek nem lehet köztartozása, és legalább az egyik igénylőnek bejelentett, fél éves munkaviszonya kell legyen. Új lakás építéséhez, vagy vásárlásához vehető igénybe. A lakás hasznos alapterülete nem lehet több mint 160 négyzetméter. Ennek, illetve a meglévő, vagy vállalt gyermekek számának függvényében 800 ezertől 3 millió 250 ezer forintig lehet támogatást igényelni.


Az OTP Kaposvári Igazgatóságának igazgatója, Szabó Zsolt azt mondja: az építési engedélynek 2010 január elseje utáninak kell lenni, vagy ha új lakást kíván venni, akkor a használatbavételi engedélynek 2010 január elseje utáninak kell lenni és mint mondtam, B típusú energetikai minősítéssel kell rendelkezni.


A bankok többsége egyelőre -az álammal kötött szerződés híján- még nem fogadja be az igényléseket, de van olyan hitelintézet is, ahol napokon belül kérhető lesz a támogatás.

Címkék: ismét, mint hárommilliót, szocpol, lehet, több, gazdaság