A somogyi városok is átvennék a Nemzeti Eszközkezelő által megvásárolt lakásokat
2012-02-01 16:31:05
Az önkormányzatok feltétele az, hogy a lakbért ne a kormány határozza meg, hanem a település. Az Eszközkezelő még vizsgálja ennek a lehetőségét. Nem zárkóznak el ettől-tudta meg a Kapospont.
Somogyban egyébként 25 ezerre tehető azoknak a családoknak a száma, akik devizahitellel rendelkeznek. 5 ezer családnak pedig 90 napon túli tartozása van.
4-en laknak az egyik kaposvári lakásban. Az édesanya egyedül neveli 3 gyermekét. Azt mondja: 6 évvel ezelőtt vettek fel valamivel több mint 6 millió forintos kölcsönt. Egy éve azonban már nem tudják fizetni a havi csaknem 90 ezer forintos törlesztőt.
Rajtuk kívül egyébként még több mint 5 ezer felmondott hitelszerződés lehet Somogyban, a Banki és Hitelkárosultak Egyesülete szerint. Ez a megyei devizahitelesek ötöde.
A somogyi önkormányzatok egyébként szívesen átvennék a Nemzeti Eszközkezelő által megvásárolt lakásokat.
Kaposvár egyik kikötése, hogy ingyen megkapják az ingatlanokat.
Van még egy feltétel, hogy az önkormányzat szeretné megtartani azt a jogot, hogy az érintett lakásokra kivethető lakbért maga állapíthassa meg - mondta a kaposvári Városháza szóvivője, Répás Orsolya.
Hasonló feltételekkel vállalná ezt Siófok és Nagyatád önkormányzata is.
Utóbbiban a bérlőknek átlagosan 15 ezer forintnyi lakbért kell fizetni havonta, ahogy Kaposváron is. Hasonló díjat állapítanának meg az eszközkezelő lakásainál is.



Szóljon hozzá Ön is!
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Bejelentkezéshez kattintson ide, ha még nem regisztrált, megteheti itt.