A hétből mindössze két magyarországi régiónak működik ma Brüsszelben közvetlen képviselete. Az ő dolguk az, hogy olyan vidékfejlesztési pályázatokat segítsenek lehívni a régióknak, amelyeket nem nemzeti szinten, hanem kizárólag az Unió brüsszeli központjában hirdetnek meg. Hatalmas összegről, 75 milliárd euróról van szó, és ezt a pénzt most jobbára olyan régi tagállamok régiói viszik el, ahol amúgy is bőven rendelkezésre áll a pénz a helyi fejlesztésekhez.

A képviseletek fenntarthatóak pályázati forrásokból, azonban idehaza nem igazán jellemző a régiós összefogás, ami pedig a pályázás alapja lehetne. A korábbi öt helyett ma már csak az észak-alföldi és a dél-dunántúli régió büszkélkedhet ilyen magyar képviselettel.

Termelő vállalkozások alig nyújtanak be pályázatokat, kivételt talán csak az egyetemi központok jelentenek – mondja Derionecz Anita, a Dél-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség képviselője.

A fenntartható megújuló energia-hatékonysági fejlesztések támogatására pályázik például közösen somogy-tolna-baranyai összefogásban négy település, Tamási, Bonyhád, Mohács és Barcs energiahatékonysági fejlesztésekre. Így váltanák ki önkormányzati intézmények energiaigényét megújuló forrásokkal.

Kiemelkedő a kaposvári és a pécsi egyetem pályázati aktivitása, hiszen itt diagnosztikai, élelmiszerbiztonsági és élelmiszeripari termékfejlesztési kutatások folynak brüsszeli pénzből. Van olyan intézmény, ahol olyan tejkészítmény előállításán fáradoznak, amely az allergiásoknak segítené tünetek nélkül átvészelni a parlagfűpollen időszakot.

Brüsszeli szakértők egyébként már rövid távon is a mezőgazdasági és élelmiszeriparhoz kapcsolódó fejlesztések támogatási pályázatait jelölik meg a legjobb perspektívaként a magyarországi régióknak. Persze ez mind csak úgy működik, ha van közvetlen brüsszeli képviselője az adott régiónak, aki észreveszi, menedzseli és kilobbizza ezeket a pénzeket - ingyen - olvasható az mr1.hu oldalon.

Címkék: régiók, milliárd, unió, érdekképviselet, magyarország, gazdaság