A Kapos Volán Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet(KVASZ) és a Közúti Közlekedési Szakszervezet a munkáltatóval több fordulós tárgyalások végeredményeként sikerült megállapodni a kollektív szerződés módosításával kapcsolatban. A Kapos Volán Zrt. a tárgyalások során visszavonta a munkavállalók számára hátrányos módosító javaslatai nagy részét. Ez 15 módosító javaslat volt. Főként ezek voltak azok a javaslatok, amit a két szakszervezet a kezdetektől elutasított. A módosítások, a munkavállalók jövedelmi helyzetét rontották volna és a foglalkoztatás szabályainak változása miatt pedig sérültek volna az autóbusz-vezetők érdekei.

volánbuszok

(a kép csak illusztráció)

A tárgyaláson a munkáltató és a munkavállalói oldal is engedett és elfogadta a másik oldal érvelését, annak érdekében, hogy a hatályos kollektív szerződés fennmaradjon. A munkavállalók bérét és jövedelmi helyzetét hátrányosan nem érintik, valamint nem is csökkenhet, a módosítások során.  A társaságnál a közeljövőben nem lesz 2-3 főt meghaladó létszámcsökkentés. A tárgyalások során a munkáltató által beterjesztett 11 pontban egyáltalán nem közeledtek az álláspontok, abban a kollektív szerződést kötő felek megállapodni nem tudtak. Ezek a pontok – mivel egyik fél sem kívánja a kollektív szerződést felmondani – változatlan tartalommal a hatályos kollektív szerződés részét képezik - tudtuk meg Dobi Istvántól, a KVASZ elnökétől.

Címkék: eredményes, kvasz, sikerült, volán, tárgyalás, gazdaság