A 400 éves hárshoz vezető vadregényes ösvényt csak a helyiek ismerik. Talán ezért is maradt meg ilyen sokáig. Az erdőt körülötte már többször letermelték, de ezt a hársot nem bántották. Valószínűleg azért, mert a kezdetektől odvas volt a belseje. "Ebben a fában már a nagybátyám és korosztálya is csúszkált le és azt mondta, hogy itt másztak be és ott bújtak ki az első emeleten. Ő már 80 év körül van és már akkor egy nagyon öreg fa volt" - mondta Mocsai Lajosné Csorba Virgie. Régen ez a fa volt a felsőmocsoládiak játszóhelye. Aki felmászott az odújában, átesett a bátorságpróbán.

hárs

"Gyerekkorom jut eszembe, hetvenes években sokat töltöttünk iskolai szünetbe, iskola után délutánonként felmentünk csavarogni az erdőbe. A fa ugyanígy nézett ki mint most, fölmásztunk a közepébe körbe futkostunk" - mondta Kis Géza. A fa 20-25 méter magas és csaknem 12 méter a kerülete. A 400 éves hársfát esélyünk sincs átölelni legalább 5-6 ember kellene hozzá. Ez a faóriás az egyike annak az öt somogyi matuzsálemnek amely az Év fája verseny döntőjébe került.

hársfa2


Köztük van ismét az ötvöskónyi héthárs. 10 méter a kerülete, 18 méter magas és 350 éves. Van olyan számítás is, amely 600 évesnek tartja. A legenda szerint a tatárjárás idején ennek a hársnak a tövében húzta meg magát IV. Béla. Odújában a helyiek régen kártyapartikat tartottak. A 12 döntős között van még ez a tengődi japán akác, a szőkedencsi 700 éves hárs és a ságvári 400 éves kocsányos tölgy. Az Év fájára november 7-ig lehet szavazni az interneten. A győztes fa speciális ápolást és gondozást kap az elnyert összegből.

Címkék: Felsőmocsolád, hárs, év, szavazás, gazdaság