Minden tizedik gyerekre jut egy számítógép a kaposvári Római Katolikus Püspökség által fenntartott iskolákban. 2008-ban pályáztak géppark korszerűsítésre. "A számítógép parkunk teljesen elavult, mindenképpen cserére szorult, ez volt az egyik ok, hogy pályáztunk" - mondta Nagy Vendel gazdasági helynök. Csaknem 39 millió forintból három általános iskola és egy gimnázium kapott digitális eszközöket.  "21 interaktív tábla, hozzá tartozó projektorokkal, notebookokkal, több mint 70 pc-t, új szervert kapott az iskola, szavazószettet, illetve wifi elérést"- nyilatkozta Francsics Balázs, projekt asszisztens, igazgatóhelyettes.

Nem csak a gyerekek kapnak ízelítőt a digitális világból, hanem a jövőben a szülőknek is tartanak bemutatóórákat az iskolában. "Aki lemarad az kimarad, úgy gondolom, ha valaki a korral nem tart lépést, nem használja az oktatásban a legkorszerűbb lehetőségeket, akkor lépéshátrányba kerül" - mondta Godó László, igazgató, projektmenedzser.

A fejlesztés az Európai Regionális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Címkék: katolikus, regionális, projekt, fejlesztés, pályázat, gazdaság