A zene szól, de nincs aki hallgassa. Üresek a büfék, és a csocsóasztalnál sem játszik senki. Az egész fürdőben összesen négyen voltak. Ők még az itt dolgozók szerint is fanatikusok.

A pécsi Fóris Béla azt mondja,  hogy most jöttek hozzájuk Peruból vendégek, tegnap tervbe vette a felesége, hogy elhozzák őket fürdeni, hát sajnos az idő nem a legkedvezőbb, de olyan szempontból jó, hogy kényelmesen lehet pancsolni.

Az elmúlt két héten alig volt vendég a fürdőben. Azt mondják, a tavalyi nyár sem volt túl jó, de az idei annál is rosszabb.

A Kaposvári Virágfürdő csoportvezetője, Nagy Róbertné elmondta, hogy 32 ezer vendégük volt tavaly júliusban, ezidáig most 20 ezer vendégük van.

A medencéket három gázkazánnal fűtik. Éjjel-nappal folyamatosan mennek, ez havonta több tízmillió forintba kerül a fürdőnek. Ahhoz, hogy ez megtérüljön, legalább napi kétezer vendég kellene, a mostani átlagos 300 helyett.

Az igali fürdő pénztáránál viszont csütörtökön is sor állt. Azt mondják, a nyaralók oda, a meleg vizes medencékbe menekülnek a Balatonról.

- Ma küldtem az autót Kaposvárra székekért, mert kevés székünk van, illetve az öltöző kapacitásunk jelenleg kevés - mondja az Igali Gyógyfürdő ügyvezető igazgatója, Pozsár Sándor.

Igalba az elmúlt héten 40-50 százalékkal több vendég érkezett a szokásosnál, és hasonló a helyzet Marcaliban is. Ez a két fürdő van a legközelebb a Balatonhoz. A nagyatádi viszont ugyanolyan kihalt, mint a kaposvári. A fürdő vezetője szerint 22 éve nem volt olyan hideg náluk, mint csütörtökön, így a vendégek is elmaradtak.

Címkék: rossz idő, vendégek, veszteség, Virágfürdő, Kaposvár, gazdaság