"NYÚL-UNK A MUNKÁÉRT" névvel hozott létre faluközösségi oktató-nevelő programot két meghatározó hazai nyulas szövetkezet. A munkahelyteremtő program első, pályázati fázisában 200 hátrányos helyzetű család ismerkedhet meg az élelmet és megélhetést biztosító tevékenységgel.

A program célja a magyar nyúltenyésztés hagyományainak felelevenítése, a nyulászkodás megkedveltetése, valamint az emberek nyúlhússal kapcsolatos ismereteinek bővítése. Segít megkedveltetni a családokkal a háztáji nyúltenyésztést, az állatgondozás felelősségét, a résztvevő családok megismerkedhetnek a nyúltenyésztés jövedelemszerzési lehetőségeivel, amely elindíthatja őket a vállalkozóvá válás útján.

Az első fázist számos együttműködő partner bevonásával 20 millió forintos támogatásból biztosítják a szövetkezetek. 2011. július 15. és augusztus 20. között várják a pályázatokat, elsősorban a 2000 fő alatti településekről.

A pályázatban országosan 10 faluban 20-20 család juthat hozzá a nyulászkodás elkezdéséhez szükséges eszközökhöz, tudáshoz.  Minden résztvevõ családnak térítésmentesen adják többek között a nyúlketreceket, a tenyészanyákat és bak nyulat. Biztosítják az elméleti és gyakorlati képzést, illetve oktatási segédanyagokat, a kezdõ vakcinázást, a nyulak kezdeti takarmányozásához szükséges takarmányt és eszközöket, valamint az utánkövetést és a programban résztvevő munka ellenőrzését.

Az első fázis nyertesei már 2011 őszétől elkezdhetik a nyúltenyésztést. Ez a program, melyet a Vidékfejlesztési és a Nemzetgazdasági Minisztérium is érdeklődéssel kísér, 2012-ben már több száz faluban adhat munkát a családoknak.

A program megteremtői fontosnak tartják, hogy Magyarország minden szegletébe eljuttassák ezt a faluközösségi programot. Szeretnénk elérni a 10 és 16 év közötti magyar gyermekeket és családjaikat, hangsúlyozva a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos, elszegényedett régiókban lévő falvak 10 és 16 év közötti gyermekeket nevelő családjait.

A programról részletesen: www.nyulunkamunkaert.hu
Tájékoztatott a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

Címkék: nyúltenyésztés, munkahelyteremtés, hagyományok, pályázat, program, gazdaság