Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2006. évben a Philip Természet és Állatvédő Egyesülettel kötött megállapodást a kóbor ebek befogására és gondozására. A szerződés 2011. június 30-án lejárt. Az önkormányzat úgy látja: az egyesület telephelye az elmúlt években betelt, túlzsúfolttá vált, egyre nehezebben tud megfelelni a feladatnak. Megkeresték a Somogy megyében és a szomszéd megyékben működő állatmenhelyeket Székesfehérvártól Pécsig azt tudakolva, hogy a begyűjtött, gazdátlanul maradt ebeket befogadnák-e. Kedvező választ nem kaptak, valamennyi körzetben ugyanis elhelyezési problémákkal küszködnek.

A kóbor ebek befogadása, megfelelő szintű elhelyezése, elaltatást mellőző továbbtartása nem csak Kaposváron, hanem térségi szinten is jelentős problémát okoz. Ekkor merült fel egy térségi szintű állatmenhely létesítésének gondolata. A kaposvári közgyűlés megszavazta az egyetlen reális útnaknak látszó új, az EU normának megfelelő gyepmesteri telep megépítését.

menhely


Az uniós előirásoknak megfelelő telephely azóta elkészült. A II. számú szennyvíztelep ÉK-i sarkában építették meg, az Állati Hulladék Begyűjtő Telep szomszédságában. Már csak a hatósági engedélyekre várnak. 30-40 állatot tudnak itt hamarosan befogadni. A vemhes és kölyök állatokat fűthető kenelek várják.

Az önkormányzat először megkíséreli a befogott állatok visszajuttatását (chip segítségével) az eredeti tulajdonosnak. A korábbi évek tapasztalatai alapján városunkban évente 200-250 elhagyott kutyáról kell gondoskodni. Az azonosító chipek bevezetésével az állatok 80-90 %-ának tulajdonosa megtalálható, számon kérhető. A befogott, gazdájuk által nem keresett, vagy állatvédők, állatbarátok által ki nem váltott ebeket az érvényes jogszabályok szerint 2 hét után elaltatjuk.

A begyűjtő telep dolgozói a gyepmesteri feladatokat is ellátják. A gyepmesteri telep 17 millió forintból készült el.  A pénzből befogó és szállító eszközöket is beszereztek.


Címkék: önkrományzat, gyepmesteri, elkészült, telep, kaposvár, gazdaság