Veszprémi és Veszprém-környéki vállalkozók és a Holcim Hungária Zrt. térítésmentes összefogásával már épül is az első egy kilométeres szakasz a veszprémi állatkert és a körgyűrű között. A beruházás értéke 130 millió forint.

Az elmúlt évtizedekben egyre többen kezdték el a térköveket használni, ám a mai napig igen sok tévhit övezi ezt a technológiát a kedden kezdődő konferencia szervezői szerint. Ilyen, hogy a térkövezés drága, gyenge a terhelhetősége és lassú a kivitelezés.

A jövő héten bemutatandó gördülő köves technológiával a szervezők állítása szerint az útépítési költség körülbelül húsz százalékkal csökken, a fenntartása pedig töredéke az eddiginek. Az út terhelhetőségét pedig az alapozás minősége határozza meg. A fedőréteg - aszfalt, térkő vagy téglakő - nem befolyásolja azt.

Az igaz, hogy a térköves technika lassabb volt eddig. A kézi terítéshez képest azonban a gördülő köves technológia négyszer - ötször gyorsabb terítést tesz lehetővé a kedden, Veszprémben kezdődő konferencia és bemutató szervezői szerint. Az egyik videó megosztó portálon is megtalálható bemutató film szerint az alapanyagot - a térköveket - a terítőgépbe kell szórni, a mögötte haladó munkások pedig a megfelelő szögben a gép kihordó részére helyezik a téglákat, amelyeket a gép mintegy szőnyegként teríti le az alapra.

A "Gördülő kövek" című konferencia fővédnöke Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Címkék: térköves, olcsóbban, technika, veszprém, út, gazdaság