A sekély víz és a homokpadok miatt szükséges meghatározni azt az alig több mint száz méter széles sávot, amelyben nem akadnak fenn a hajók. A vízügyi igazgatóságnak a központi zárolások miatt 350 millió forinttal kevesebb pénz jutott erre az évre. Mivel a bójákat nem tudják vízre tenni, ezért értesíteniük kell a közlekedési hatóságot, amely adott esetben úgy is dönthet, hogy nem engedélyezi a veszélyes terület megközelítését. Így akár az is előfordulhat, hogy egyetlen hajó sem mehet át az egyik medencéből a másikba.       

Címkék: 350 millió, hajózás, veszély, munka, balaton, gazdaság