Szita Károly a sajtótájékoztatón elmondta, segély helyett továbbra is munkát tudnak ajánlani annak a több mint ezer rászorulónak, akik a városi intézményekben vagy a közterületeken dolgoznak. A zöldfoglalkoztatási program azoknak szól, akik kellő iskolai végzettség hiányában másutt nem kapnak munkát.

- A Kaposvári Szociális Szövetkezettel kötünk megállapodást, amelynek értelmében ők foglalkoztatják az alacsony végzettségű munkanélkülieket azért, hogy a mezőgazdasági földeken meg tudják termelni mindazt, amire szükségük van. Ha többet termelnek, annak az értékesítési lehetőségét pedig a kaposvári piacon biztosítani tudjuk - hangsúlyozta a polgármester.

A töröcskei üvegházban már nagyban folynak az előkészületek. A szövetkezet vezetője és munkatársa gereblyézi az ágyásokat. A következő két hónapban itt nevelkednek majd a palánták, melyek kiültetéséig egy, a munkaügyi központtal közösen szervezett tanfolyamon készítik fel a programban résztvevőket a földművelés fogásaira.

A zöldségtermesztési program júniusban indul. Ez is lehetőséget ad arra a városnak, hogy megközelítse illetve elérje az Európai Unió átlagos foglalkoztatási szintjét. E cél eléréséhez 1800 új munkahelyre lenne szükség.

Címkék: palántázás, segély helyett, Töröcske, Szita Károly, közmunka, gazdaság