2010-ben a magyar tengert választották legtöbben azok közül, akik többnapos utazásra vagy hosszabb nyaralásra mentek. Az egynapos belföldi utaknál a legfőbb célpont a Budapest-Közép-Dunavidék volt, ide a legtöbben vásárolni indultak. A felmérésből az is kiderült: tavaly a megkérdezett háztartások több mint kétharmada vett részt egynapos, 61százaléka többnapos és csaknem 43 százaléka ennél is hosszabb és legalább kétszemélyes utazáson.

Többnapos belföldi utazáson a megkérdezett magyar háztartások több mint 52 százaléka vett részt. Legnépszerűbb úti céljuk a Balaton volt. A második helyen a Budapest-Közép-Dunavidék áll, a harmadikon Észak-Magyarország áll. A belföldi utazások jelentős része a július-augusztusi főszezonra esett, de a júniusi, illetve az őszi (szeptember-október) utazások aránya is magas volt. A belföldi többnapos utazások között az 1-3 éjszakásak voltak a jellemzőek.

A főutazások csaknem 60 százaléka belföldi volt, a legtöbben itt is a Balatont keresték fel, a leggyakoribb fő motiváció pedig a vízparti üdülés volt. A külföldi főutazások leggyakoribb célpontja Horvátország, Ausztria és Olaszország volt.

Némileg ellentmondó adat, hogy míg a Balaton továbbra is a legkedveltebb hazai turisztikai célpont, a tó déli partjáról csak egyetlen település, Siófok tudott felkerülni a turisták által leglátogatottabb, legkedveltebb hazai városok tízes toplistájára. A Balaton fővárosa az ötödik helyet szerezte meg a látogatottságot tekintve. A vendégek közt a belföldiek aránya volt a magasabb, csaknem kétharmadnyi.

 

 

 

Címkék: látogatottság, toplista, turizmus, Balaton, gazdaság