Következetes és fedhetetlen szervezeti működés, etikus munkakörnyezet, tiszta és átlátható belső folyamatok – egyebek mellett ezek azok a szempontok, amelyeknek mindenképpen meg kell felelniük a költségvetési szerveknek. Hogy így van-e, azt a 2009 februárjában megkezdett Integritás Projekt keretében szeretnék feltérképezni. Az ÁSZ hét éven keresztül évente mintegy 4000 előre kiválasztott költségvetési szerv közreműködésével végez országos adatfelvételt. A 155 kérdésből álló kérdőív például olyan témacsoportokra terjed ki, mint az európai uniós támogatások felhasználása, a közbeszerzési eljárások, a közpénzek kezelése, vagyongazdálkodás vagy a külső és belső szabályozási, illetve kontroll környezet. Az adatokat egy saját fejlesztésű informatikai rendszer dolgozza fel. Ez alapján elkészül egy úgynevezett „kockázati térkép”, mely segít a közszférára jellemző működési kockázatok beazonosításában. Ezen belül is elsősorban a korrupcióval kapcsolatos kockázatok feltérképezésére fókuszál a program.

Az adatfelvételt regionális szakmai konferenciák kísérik, amelyek során az egyes régiók közigazgatási szakemberei előtt mutatják be a korrupció visszaszorítása érdekében világszerte alkalmazott integritás megközelítést, a 2011. évi adatfelvétel módszert, valamint a felméréshez használt, 155 pontból álló kérdőívet. A konferenciasorozat pécsi állomásán az ÁSZ a Dél-dunántúli régióban működő költségvetési szervek vezetői számára adott tájékoztatást. Az ÁSZ az érintett régió közel 500 költségvetési intézményét értesítette az adatfelvétel menetéről elektronikus és postai úton.

 

Címkék: költségvetési szervek, ÁSZ, működés, korrupció, gazdaság