Három faluban pedig egyáltalán nem szed adót az önkormányzat. A polgármesterek azt mondják: már nem lehet újabb terheket róni sem a lakosságra, sem pedig a vállalkozásokra. A legtöbb önkormányzat így nem tudja növelni a bevételeit, pedig a normatívacsökkenés miatt egyre nagyobb szükség lenne erre.

adok

Nemeskisfalud nem tud lépést tartani a többi önkormányzattal. A somogyi zsáktelepülésre még a buszok sem járnak. Az itt élő 30 család többsége idős. Az önkormányzat évek óta nem szed kommunális adót.  
Vida Ferenc polgármester elmondta: további helyi adót azért nem vezettek be a településen, mert a lakosság nagyon szegény. Nagyon kevés bevétellel rendelkeznek. A harmada nem lenne képes megfizetni az adókat. Pedig szükségük lenne a néhány százezer forintos adóbevételre. Az önkormányzat ugyanis működési gondokkal küszködik. Rajta kívül még két somogyi településen nem vetettek ki helyi adót, Somogycsicsón és Kastélyosdombón.

A legkevesebb helyi adó egy főre Pálmajorban jut. Itt 160 forintot adóznak átlagosan a lakók egy évben. Ennek kétszeresét Kőkúton és kicsivel többet Rinyabesenyőn fizetnek.
A legnagyobb adóbevételű településen Balatonmárián ennek több mint 600-szorosa az egy főre jutó adóbevétel. Kárán és Szántódon is több mint 150 ezer forint jut.

A somogyi városok közül Kadarkút van a legrosszabb helyzetben. Az elmúlt évek több mint 20 millió forintos éves adóbevételét nem nagyon tudják emelni. Sok a munkanélküli és a vállalkozások sem tőkeerősek-mondja a polgármester.

Karsai József hozzátette: munkahelyeket szeretnének teremteni Kadarkúton, illetve közreműködni a munkahelyteremtésben. S éppen a magas iparűzési adó az, ami a munkahelyeket riasztja egy településről. Kadarkúton kívül Nagybajomban és Csurgón is kevesebb mint 20 ezer forint adóbevétel jut egy főre. Míg a városok között a legtöbb Zamárdi, Siófok és Balatonföldvár kasszájába folyik be.
Kaposvár a középmezőnyben foglal helyet. A válság miatt inkább csökkentették a vállalkozások adóterheit.

Répás Orsolya sajtószóvivőtől megtudtuk: a legkisebb vállalkozásoknak 2011-ben sem kell megfizetniük az iparűzési adót. A nagyobbak pedig kérhetik annak átütemezését, amennyiben ez munkahelyeket veszélyeztetne. A legfrissebb adatok szerint egy főre 46 ezer forint helyi adóbevétel jut Kaposváron.


Címkék: helyi adó, munkahelyek, önkormányzatok, vállalkozások, gazdaság