Október 4-én mintegy negyven perc alatt öntötte el Devecsert, Kolontárt, Somlóvásárhelyet a vörös sártenger. Az ár életeket ragadott el, családokat tett tönkre, földet-házakat pusztított el. Ország-világ fogott össze, hogy segítse a térség károsultjait. Ehhez a nagyszabású gyűjtéshez csatlakozik az MTV is egész napos műsorával, hogy az ország lakosságát bevonja a pénzgyűjtés folyamatába.

A közszolgálati televízió a 23 megyei jogú város polgármestereit - köztük Szita Károlyt is - arra kérte, segítsék a gyűjtést és adjanak helyet ezen a napon gyűjtőállomásoknak, ahol minden felajánló a távolság ellenére is adakozhat a vörösiszappal elárasztott településeknek.

Kaposvár természetesen csatlakozik a gyűjtéshez. A pénzadományokat reggel 8 és 20 óra között a Városháza Kossuth téri portáján kihelyezett urnába dobhatják bele a segíteni szándékozók. A város közgyűlése egyébként csütörtökön 1 millió forintos támogatást szavazott meg a bajbajutottaknak.

A Magyar Televízió vasárnap több alkalommal is helyszíni tudósítással jelentkezik, hogy gyors és pontos tájékoztatást adjon az országos gyűjtésről, a Veszprém megyében történt ipari katasztrófáról, a szívszorongató emberi sorsokról, a tragédiák megrázó eseményeiről és a továbblépés lehetőségeiről.

A nap végén, 21 órától ötvenperces élő adásban ad hírt az MTV a gyűjtés eredményeiről, sikereiről.

Címkék: vörösiszap, Kolontár, MTV, Kaposvár, gazdaság