lösz

Maga alá temetett két kisgyermeket a löszfal hétvégén Ságváron. A 6 éves fiú és a 11 éves lány a helyszínen életüket vesztették. A probléma nem egyedülálló, Somogyban több helyen is bármikor leomolhatnak a löszfalak.Balatonszárszón egyes nyaralótulajdonosok elkezdté megbontani a partfalat, lefaragták a végét, hogy a telek hossza növekedjen. Ezt pedig több mint 10 éve engedély nélkül tették - mondta el a település polgármestere Méhész László. Hiába kötelezte később a hatóság a tulajdonost a bontásra, a mai napig nem történt változás. A mintegy 800 méteren húzódó löszfal kilencven százalékban magántulajdonban van. Méhész László szerint azt kellene elérni, hogy az önkormányzatok és a tulajdonosok közösen adhassanak be pályázatot a magas partfal megoldása érdekében.

löszfal

Fonyódon is hasonló a helyzet, de itt az érintett területek állami kézben vannak. A löszfalak omlását alátámasztással és növényzettel próbálja az önkormányzat megakadályozni. Forráshiány miatt azonban többet nem tudnak tenni. Hidvégi József, a település polgármestere elmondta: az előző kormányzat megígérte, hogy az állami területekre 100 százalékos állami finanszírozást nyújt, ez nem valósult meg. 10 illetve 15 százalékos önerőt kértek, hogy pályázni tudjunk. Ami több mint 40 millió forint lenne. Ezt azonban nem tudja kifizetni az önkormányzat, így bármikor újra megtörténhet a 2005-ös löszfalomlás.

kráter

Somogybabodon 15 méter széles szakadék keletkezett. A falunapra szánt mintegy 500 ezer forintból kezdték meg a kráter betemetését, de ebből a pénzből csak a közvetlen életveszélyt sikerült megszüntetni. 8 millióba kerülne a hatalmas gödör betemetése. Csima Sándor, a település polgármestere hozzátette: több ezer köbméter föld hiányzik, egy 1000 köbmétert sikerült megmozgatni. Anyagi vonzata ennek több millió forint. Most az állami segítségre várnak. A vis major támogatás mellett azt reméli a falu vezetése, hogy az európai unió belvízrendezésre szánt keretéből be tudják végre temetni a babodi krátert.

Címkék: löszfalak, omlásveszély, Balatonszárszó, Somogybabod, életveszély, Fonyód, gazdaság