Szakszerűtlennek és jogtalannak tartják a KVG Zrt. eljárási módját a kaposvári szocialisták, aminek szerintük jogkövetkezménye sincs az esetleg ténylegesen nem fizetők számára. Állításuk szerint több olyan esetről is tudomásunk van, ahol vagy a rendesen fizető ügyfél kapott felszólítást, vagy pedig a fizetési felszólítást nem előzte meg a csekk kézbesítése, és így sokan kénytelen voltak fél napjukat rááldozni az ügyintézésre, hogy tisztázzák magukat.

A szocialisták szerint a múlt héten kérték Szita Károlyt, hogy vizsgálja meg a kialakult helyzetet és tegye meg a szükséges lépéseket, ám ebben az ügyben nem szólalt meg, konkrét lépéséről pedig a nyilvánosságnak nincs tudomása.

A kaposvári szocialisták azt mondták, hogy többen is megkeresték képviselőcsoportjuk tagjait, és azt az információt kapták, hogy a 2009 során végrehajtott nagy értékű, 67 millió forintos informatikai fejlesztés, szoftverbeszerzés elhibázott mivoltában kell keresni a problémák gyökerét. Ezért a következő kérdésekre várnak választ:

Hogyan fordulhatott elő, hogy emberek tömegeit akarták jogtalanul büntetéssel súlytani, amikor rendesen fizették számláikat?
A KVG Zrt-nél jelenleg futó ügyfélnyilvántartó, számlázó szoftver(ek) mikor és milyen értékben kerültek beszerzésre? A cég álláspontja szerint alkalmas(ak) az adott feladat elvégzésére?
Történt-e az elmúlt öt évben és ha igen milyen értékben hardverfejlesztés, -beszerzés a KVG-nél?
Van-e, illetve volt-e az elmúlt öt évben a KVG Zrt-nek szerződése az informatikai rendszer üzemeltetését, karbantartását illetően külső céggel, és ha igen, konkrétan milyen elvégzett feladatokért, milyen összegeket fizetett ki a vállalat?


- Amint arról már korábban is nyilatkoztunk az elmúlt hetekben kézbesítettük a fizetési felszólításokat. A kézbesítés során elkövetett adminisztrációs hibákért ezúton is elnézést kérünk az érintett ügyfeleinktől és az Ő esetükben a 800 forint kezelési költséget, valamint a késedelmi kamatot természetesen elengedjük – reagált Petes Tamás, a KVG Zrt. marketing igazgatója a sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Hozzátette: társaságunknál 2009 áprilisától kezdtünk el telepíteni új ügyviteli rendszert, amely alkalmas a feladat ellátására. Hardver eszközeink fejlesztése folyamatos, a jelenlegi eszközök korszerűek, beszerzéseinknél igyekszünk lépést tartani az adott időszak technikai színvonalával. Informatikai rendszerünk üzemeltetését évek óta egy kaposvári szakember végzi, aki a feladatát pontosan ellátja, munkájával meg vagyunk elégedve.

 

Címkék: KVG Zrt., Petes Tamás, Kaposvár, gazdaság