- A demonstrációt előre bejelentték, és rendben lezajlott - kaptuk az információt Bíró Gábortól, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Az alvállalkozók több tüntetés után sem lettek hiánytalalnul kifizetve. Azt mondták, ha most sem sikerül megegyezni a fővállalkozóval, a rendőrségen tesznek feljelentést.

- Klasszikus eset. Az osztrák fővállalkozó azért nem fizet, mert tudja, hogy az elmúlt nyolc évben nem volt következménye az ilyen tetteknek - mondta el kérdésünkre Daxner Gábor, a VOSZ megyei elnöke. - Véleményem szerint bontani fognak az alvállalkozók, de ez elítélendő. Amíg át nem adják a területet, addig az ő tulajdonuk, azt csinálnak vele amit akarnak. Bíznak benne, hogy nem kell megtenniük, és kifizetik őket. A lebontás plussz időt és energiát venne igénybe - tette hozzá Daxner Gábor.

Feljelentést tehetnek, de mire az összes szükséges iratot összeszedik akár három év is eltelhet, addigra tönkre mehetnek.

 

Címkék: demonstráció, alvállalkozó, Zalakomár, M7-es, gazdaság