Kaposvár 12 általános iskolájában a 2009/2010-es tanévben 1994 alsós tanuló közül 11 család kérte csemetéje évismétlését. Ez nagyon kevés, mondja a Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna Kaposvári Általános Iskola főigazgatója. 2004 szeptemberétől ugyanis alsó tagozatban csak szülői hozzájárulással lehetett buktatni, valamint szöveges értékeléssel kellett a tanulók munkáját minősíteni. A pedagógusok szerint olyan gyerekeket is tovább engedtek emiatt, akinek az évismétlés szükséges lett volna.

buktatás

Az oktatási szakemberek a kormány tegnapi közoktatási törvénymódosítását örömmel fogadták. A változtatás egyebek mellett ismét lehetőséget ad a szeptembertől a pedagógusoknak az alsó tagozatos diákok osztályozásra és második évtől a buktatásra is. Kudomrák Zsuzsanna szerint a módosítás azt üzeni a pedagógus társadalomnak, hogy a kormány elfogadja a szakmai tudásukat, hisz a pszichológiai felkészültségükben, belátásukban és erre a megerősítésre a szakmának nagy szüksége volt.

A parlament döntött az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézményekbe való felvétel egyes szabályainak módosításról is. A somogy megyei önkormányzat 10 középiskola fenntartója. A megyei elnök szerint a változtatás hasznos lesz. Gelencsér Attila hozzátette: a kormány fogja ezentúl eldönteni a felvételi követelményszinteket, ezt minden évben megteszi újra és újra, vagyis a másodikas diák pontosan tudni fogja mi vár rá. Két év múlva már kormányrendelet határozná meg, hogy mely felsőfokú képzésekhez lesz kötelező az emelt szintű érettségi.

Címkék: törvénymódosítás, buktatás, oktatás, diák, gazdaság