A 2010. június 14-én elfogadott törvénymódosítás a távhőt termelő erőműveknek ad még lehetőséget arra, hogy válasszanak a szabadpiac és az egyetemes szolgáltatók között. Ha a törvénymódosítás szerint az egyetemes szolgáltatók árában már nem csak az árrés lesz ellenőrzött, hanem a maximális végfelhasználói árat is a miniszter állapítja meg, azaz ebben a körben hatósági ára lesz a földgázszolgáltatásnak.

A földgázellátásról szóló törvény szerint a 20 és 100 köbméter/óra közötti mérővel rendelkező fogyasztók - jellemzően közintézmények, kisebb vállalkozások, nagyobb szolgáltatók - a 2009. július elsejétől tejesen liberalizált magyar gázpiacon 2010. június 30-ig kaptak még lehetőséget arra, hogy a hatóság által ellenőrzött áron vásárolhassák a földgázt.

A most jóváhagyott törvénymódosítás szerint lakossági felhasználónak kell tekinteni a több lakásos központi fűtéssel ellátott épületekben lévő háztartásokat is, függetlenül attól, hogy a társasház a központi fűtéshez milyen teljesítményű gázórával rendelkezik.

A Magyar Energia Hivatal már az idén januárban felhívta az érdekeltek figyelmét a gázpiac liberalizációjának erre a lépésére, és felszólította őket arra, hogy még június 30. előtt gondoskodjanak a számukra szükséges gázmennyiség beszerzéséről.

Az MTI által megkérdezett gázkereskedők szerint nem jelentett jelentős piaci mozgást a 20 és 100 köbméter/óra fogyasztásmérővel rendelkezők szabadpiaci megjelenése. Valamivel több mint 10 ezer felhasználóról és viszonylag nem nagy mennyiségről van szó - magyarázták.

Címkék: gazdaság