A szerdai több mint 50 milliméter csapadék után csütörtökön még több zúdult Mernyére is. Az Orci patak úgy megáradt, hogy egy rétet is elöntött. A sarat erőgépekkel takarították ki a 67-es út melletti árkokból és szerdán a Petőfi utca árkaiból.  

katasztrofa_mernye

Kisfalusi András polgármester röviddel megkeresésünk előtt tért vissza a polgármesteri hivatalba, addig kint volt a helyszínen.
- A csütörtökön reggel lezúdult csapadékból semmit nem tudott elnyelni a föld. A község keleti oldalát körbe árkoltuk, azok elvezették a vizet, a nyugati oldalon folyamatosan védekeztünk.
- A kolléganőim most készítik a vis major pályázatot. Hamarosan benyújtjuk a minisztériumba. Ha összesíteni kellene, az önkormányzati területek tisztítása 400 ezer forintba került, de az országos utak melletti helyreállítás is 150-200 ezer forintba kerül - tette hozzá a polgármester.

A KÖTÉL egyesület emberei a helyszínre érkeztek egy szivattyúval segítettek Mernyének.
- A házakat meg tudtuk védeni, több helyen kellett a pincéből és a garázsból kiszivattyúzni a vizet. A lakókak sehol sem kellett kiköltöztetni. A kertekben a zöldségeket azonban teljesen kimosta víz, egyenlőre nem tudni milyen hatással volt a növényzetre - tette hozzá Kisfalusi András.

Címkék: vis major, árkok, Mernye, gazdaság