A Kapospont szerkesztőségét is többen megkeresték a problémával. Egy számlázási programhiba miatt ugyanis a legutóbbi fűtési időszak számláit javítani kellett a cégnek. Az Apeh ugyanis észrevette, kevesebb az ÁFA a fűtésen, mint lennie kellene. Ezt kérik most vissza.

Kis-Fónai Zsolt a Búzavirág lakótelepen él, távfűtéses lakásban. A számlát és a mellé kapott helyesbítő okiratot mutatja.

Számla

- Ezzel a számlával az a problémám, hogy érthetetlen, nem lehet rajta eligazodni, egy egyszerű ember nem tudja értelmezni, hogy miért kell fizetnünk még pluszban pénzt - fogalmazott. - Bent voltam megkérdezni, nem tudtunk dűlőre jutni.

Az biztos, az ÁFÁ-val volt a gond, ahogy a szolgáltató levélben jelezte is. De a lakóknak nem világos, pontosan mi a baj.

A vagyonkezelő igazgatója azt mondja, nem csoda, hogy bonyolult a képlet. Ugyanis az ÁFA háromszor változott az elmúlt fűtési időszakban. A végelszámolás után, májusban visszautalják a túlfizetést a fogyasztóknak.

- Visszaadtuk, de 25 százalékos ÁFÁ-val adtuk vissza - mondja Komáromi Attila igazgató. Ám január 1-től már 5 százalékos a távhő ÁFA tartalma. Ezt vette észre az adóhatóság szokásos ellenőrzése során. Vagyis, hogy a fogyasztók többet kaptak vissza, mint járt volna nekik.

- Mikor visszakapták az 5-6000 forintot, az illetőnek jogtalanul - hogy így mondjuk -  magasabb áfával térítettük vissza a tavalyi időszakot. Ezért bizonyos összeget most vissza kell adnia - hangsúlyozta Komáromi.

A visszautalt összeg csak ÁFA, amit az APEH-nek rögtön továbbít a vagyonkezelő. Ez összesen mintegy 10 millió forint. A hiba egy számítógépes program miatt következett be - mondta el a vagyonkezelő vezetője.

Címkék: gazdaság