Kidőlt fák és villanyvezetékek, elöntött utcák, kertek, elmosott utak, hidak maradtak a Zsófia ciklon pusztítása után Somogyban. A május közepén megjelenő ítéletidő okozta pusztítás a Balatonon volt a legnagyobb, egy balatonlellei éttermet kettészelt egy fa.

foldvar vihar 006.JPG

28 házból kellett kitelepíteni embereket. Lipótfán egy néni kénytelen volt elhagyni otthonát Lipótfán, ugyanis a háza végében állt a víz. Nélhány napja költözhetett haza. Bárdudvarnok térségében a hömpölygő ár miatt homokzsákokkal védekeztek. Őze István, Bárdudvarnok polgármester elmondta: van olyan híd, amely teljesen tönkrement, több mint egymillió forintba kerül az átjáró újraépítése.

Kaposváron is több utcát elöntött a víz, de nem a Kapos, ugyanis azt sikerült a medrében tartani. Máig 19 település tett vis maior bejelentést, 140 millió forint értékben. Kaposváron négy önkormányzati épületet rongált meg a szélvihar: köztük a Takács Gyula emlékház tetejét. Továbbá a Városi Sportcsarnok,a toponári óvoda tetőszerkezete és a szentjakabi apátság bádogozása sérült meg a viharban.  16 úton és több közterületen is puszított az eső és a szél. A Somogy Áruház parkolója beszakadt. A somogyi utakon is 100 milliót meghaladó a kár. Több táblát döntött ki a szél. A 61-es elkerülő út toponári felüljáróján megcsúszott a rézsű. A vasúton is jelentős a kár: három napig a Balatonon nem is járt vonat.

Egymáson fekszenek a fák a Gombás Parkerdőben. Csak itt 20-at csavart ki a szél. A Sefag területén 10 ezer köbméter fa dőlt ki. Ezzel egy család ezer évig fűthetne.Máté János, a Sefag Zrt. vezérigazgatóhelyettese elmondta: a vihar 100 milliós jövedelemkiesést jelent a cégnek, másrészt pedig többletköltséget jelent, nemcsak a faállományban, és az infrastruktúrában keletkezett károk felszámolása, hanem a turistautak, közjóléti létesítményeink újra használhatóvá tétele is. Csaknem 8-10.000 köbméter fa dőlt ki a Sefag erdőiben. Máté János hozzátette: mivel további "utótörések" és "dőlések" lehetnek, azt javasoljuk, hogy a turisták kerüljék el a nagy tömbben található erdőket, valamint mielőtt programot szerveznek és szeretnék szabadidejüket erdeinkben eltölteni, feltétlenül tájékozódjanak erdészeteinknél dolgozó munkatársainknál a veszélyforrások helyéről.

A tűzoltók rekordszámú riasztást kaptak: csaknem 900 fa eltávolításához, kitelepítéshez, vízszivattyúzáshoz. 25 településen kellett védekezni az ár ellen. Horváth Jenő. a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese elmondta: az elmúlt hét és fél hétben nagyságrendben több mint ezer esemény következett be, ez összehasonlítva egy éves vonulással, ami a megyében kb 2500 körüli, úgy gondolom, hogy ez nagyon jelentős. A pusztítás mértéke hetek múlva látszik majd pontosan egész Somogyban. Jelenleg egymilliárd forint, aminek fele a mezőgazdasági kár.

Címkék: vihar, kár, gazdaság