bodva

A töltés már alig látható, csak a töltés tetejére, az úgynevezett koronára épített homokzsákok látszanak ki. A Bódva áradata a 27-es főútra ömlik. A víz egy részét visszavezették a holtágba, de már az is telített. A Bódva éjszaka sodorta le a töltésmagasítást a kisvasúti hídnál, ezután pedig óriási erővel öntötte el a települést. Egy méter magasan, mintegy 15 méternyi hosszon vitte le az ár a homokzsákokat az éjszaka folyamán, mikor a Bódva elsodorta a töltésmagasítást a kisvasúti hídnál.

A településen a rendőrök, a tűzoltók, a vízügyi szakemberek próbálják menteni, ami még menthető. A kaposvári Kötél Kaposári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület is hétfő óta Edelényben segíti a helyi tűzoltók, katasztrófavédők munkáját.

A lakók elszállásolását közintézményben oldják meg, négy helyet jelöltek ki a kiköltöztetés esetére: három általános iskolát, illetve a pilléreken álló ifjúsági házat.

Címkék: Edelény, Bódva, homokzsák, árvíz, gazdaság