A tavaly nyáron elindított több mint 700 millió forintos összköltségvetésű beruházás komoly feladat elé állította az önkormányzatot és az oktatási intézményt: az építkezést a tanév folyamán az oktatás folyamatos fenntartása mellett kellett levezényelni.

A tanév végéhez közeledve már bizonyosak lehetnek a sikerben, a kivitelező alkalmazkodóképességének, az önkormányzat és a pedagógusok szervezőkészségének köszönhetően az iskola és a kollégium belső munkálatai az utolsó simításoknál tartanak. Májusra és júniusra a kültéri feladatokat ütemezték. A külső vakolást és a környezetrendezési földmunkákat ugyan az utóbbi hetek esőzése hátráltatta, de hamarosan megkezdődik mintegy 4000 négyzetméteren a meglévő sportpályák és udvarok rekonstrukciója. A pályázat révén végre tágas parkolóval bővülnek, ahol 35 gépkocsi és 2 kisbusz kap helyet.

Az óvoda felújítása már a nyári szünidőben indul, amikor az apróságok otthon maradhatnak. Ekkor kerül sor az épület bővítésére, akadálymentesítésére, a tetőtér beépítésére, a tető- és a külső nyílászárók cseréjére.

A nyár folyamán megérkeznek a 17 és fél millió forint értékben megrendelt eszközök, sőt július 1-jéig lezajlik az intézmény átszervezése is. Az új tanévet már egységes integrált intézményként kezdheti a mintegy ezer gyermek befogadására képes Jálics Ernő iskola. Az építési beruházásra az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében nyertek forrást az Európai Unió támogatásával, az ERFA társfinanszírozásával. A pedagógiai munkához is társult pályázati segítség: ennek révén az óvodában 2 csoportban, az iskolában pedig 8 tanulócsoportban vezetik be a kompetencia alapú oktatást.

Címkék: oktatás, Kadarkút, felújítás, iskola, gazdaság