Akár csődbe is mehetnek a somogyi méhészek. Több százmilliós ugyanis a veszteségük az elmúlt hét időjárása miatt. Az egyik legjelentősebb virágmézről, az akácról ugyanis 80-90 százalékban már lemondhatnak. A méhek nem gyűjtenek a hidegben, az akácvirágokat pedig leverte a vihar a sok eső miatt nincs bennük nektár. Szakemberek szerint a legnagyobb a baj Nagybajom és Kiskorpád környékén, ott ugyanis csak az akác a mézelő.

A kereteknek csillogniuk kellene a méztől, azonban csak egy két sejtben látható a méz. 30 éves méhészkedése során még soha nem tapasztalt ilyet Petrus Lajos. A kaposvári méhész egyesület elnöke családjával csaknem 200 családot gondoz. Azt mondja: az elmúlt egy hét hideg időjárása miatt szinte ki sem repültek a méhek, ráadásul az akác nagy része a földön hever. Talán 15-20 százalékra lenne esély, ha az idő kijavulna.

Méhek

A nektárterméshez ugyanis legalább 22 foknak kellene lenni - tette hozzá. Csak nekik 2 millió forint is lehet a veszteségük.

- Ha az időjárás a mai nappal nem változik meg, akkor 90 százalékos lesz a veszteségünk, amennyiben változik, akkor 70 százalékkal talán megússzuk - mondta.

A méhészek bevételének 90 százalékát ugyanis az akác adja Somogyban. A faleveleket és a virágokat is összetörte a szél, az eső pedig kimosta a nektárt. A legnagyobb veszteség a nagybajomi és a kiskorpádi méhészeket érte. Itt ugyanis csak az akácra rendezkedtek be. A Taszár környéki kaptárokat pedig a víz vitte el.

- Katasztrofális a helyzet - mondja a Zselici Méhész Egyesület elnöke. Akár több száz milliós veszteségük is lehet a méhészeknek a megyében.

- Nagyon sok méhész kerülhet csődbe, aki csak erre az akácra készült fel semmilyen más méhlegelőt nem tervezett be - mondja Mészáros János. - Számukra ez az akác most katasztrófális helyzetet fog teremteni.

Idén ezért nagyon kevés akácméz lesz. Az méz árát pedig nem nagyon tudják emelni, mert így is nehéz eladni - tette hozzá.

Címkék: méhészet, méz, gazdaság