Somogy megyében Siófok környékén 4 nap alatt kb. 100 mm csapadék hullott. A dombság völgyeiben áll a víz, a dombokról pedig számottevő mennyiségű termőtalajt mosott le, illetve nagy árkokat vájt az özönvíz. A vihar megtépázta a gyümölcs és szőlő ültetvényeket, de itt nem tragikus a helyzet. A gabonánál pedig akkor lesz nagy probléma, ha nem tudják a gazdák időben elkezdeni a gombák elleni védekezést - áll a Magyar Agrárkamara közleményében.

A következő  napokban, hetekben a hétvégi vihar és vízkár hatásai megtöbbszöröződhetnek attól függően, hogy a gazdálkodók képesek lesznek, vagy sem időben a földekre hajtani gépeikkel, s elvégezhetik-e a szükséges növényvédelmi beavatkozásokat – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara. Ha nem sikerül időben lépni, akkor például a gabonákban számottevő lehet a gombás megbetegedés – rozsdásodások, fuzárium-fertőzések indulhatnak el –, a szőlőkben, gyümölcsösökben a gally- és vesszőtöréseket kell helyretenni, illetve permetezni. Mindez többletkiadást jelent a gazdálkodóknak. Ahogy az is, hogy akad sok tízezer hektár, ahol az idén már másodszor semmisül meg a vetés.

Az országban több mint 150 ezer hektárt boríthat belvíz, melynek fele szántó. A vízborítás egy része biztosan pusztító lesz, ugyanis a környékbeli folyók, csatornák telítettek, így szinte lehetetlen a földekről levezetni a fölösleget.

Kapcsolódó szavazás

Ön szerint megfelelőek az árvíz elleni intézkedések Kaposváron?


Igen, nagyon jól védekeznek. (13)

Megfelelőek az intézkedések, jó, hogy a katonák is segítenek a mentésben. (34)

Nem túl jó a védekezés, sokkal több helyen kellene homokzsákokat tenni a víz útjába. (13)

Nagyon nagy a baj. Nem tudják kezelni a helyzetet. (29)

Címkék: gazdaság