Roma

A romaprogram nagy indulatot váltott ki Zákányban, tavaly szeptemberben a polgármester és egy képviselő is lemondott. Az 50 millió forintos program vezetőjét pedig többször megfenyegették. A vágányok mellé hordják holmijukat a zákányi romák. Azt mondják: nincs rossz érzésük, hogy el kell hagyni otthonukat. A legtöbbjük rogyadozó viskóban él. Vizük nincs. Penész mindenütt. Rossz körülményeik miatt mindhárom gyermeküket elvették.

A programnak köszönhetően öt család új, bútorozott, 3 szobás lakásba költözhet. Közmunkásként is dolgozhatnak. A program vezetőjét többször érte támadás. Még az autóját is leöntötték kromofággal. Novográdecz Antalné azt mondta, felül kell emelkedni ezen. A faluban élők egy része a program ellen van. Az önkormányzatot azonban csődbe vihette volna, ha kamatostul vissza kell fizetnie a pénzt. Most nyolc romának adnak munkát. De a polgármester szerint nem biztos, hogy fenn tudják tartani a lakásokat.

- Most is ez a szkeptikus nézőpontom megmaradt - fogalmazott Merész István, Zákány polgármestere - főleg amiatt, hogy attól tartok, hogy nem lesz kellő munkájuk ezeknek az embereknek a jövőben.

A zákányiak azt mondják: majd kiderül, közéjük valók-e a romák. Most még állnak a házak, május 22. után azonban az önkormányzat lebontatja azokat, nehogy valaki odaköltözzön. Az ingóságokat pedig elégettetik.

Címkék: program, Zákány, roma, gazdaság