Kadarkúti varroda


Egyik napról a másikra temette el Rajz Józsefné terveit, januárban ugyanis megszűnt a varrodai állása. Így most a sziklakert építése helyett csak a hitelek törlesztőrészletei maradtak neki. Azt meséli: az utóbbi hónapokban a fiának is felmondtak a kadarkúti varrodában, így most három gyermekét kell ellátnia a segélyekből. Pedig 40 évig dolgozott varrónőként. Ő volt a 60., akit elküldtek. A most 52 éves beteges nő nem talál munkát.

- Én nagyon szeretem a szakmám, haza is vettem varrógépet és tisztázógépet két éve, hogy tudjak itthon is vállalni, de hiába keresem a hirdetéseket, egyszer be is csaptak – mondta az elkeseredett asszony.

Szerinte neki viszonylag rendszeresen fizettek, nem úgy, mint a nemrég elbocsátott 80 dolgozónak. A Kapospont úgy tudja, három havi bérrel és végkielégítéssel tartozik a varroda az alkalmazottaknak. Ráadásul a cég kamattal terhelt kölcsönt is adott egyes dolgozóknak. Ezt június elsejéig vissza kell fizetniük, ha lenne miből. Úgy tervezik, pert indítanak. A cég igazgatója nem akarta fogadni a Kapospont stábját, azt azonban elmondták, hogy a cég felszámolás alatt áll, így valószínű, hogy a béreket nem tudják kifizetni. A szerencsétlenül járt alkalmazottakon a kadarkúti önkormányzat segített.

- A dolgozóik jelentkeztek átmeneti segélyért – mondta el Verkman József polgármester. Hozzátette: eddig kilenc fő kért átmeneti segélyt, azzal indokolták meg a nehéz helyzetüket, hogy három hónapja nem kaptak bért. Az átmeneti segélyt minden esetben megadtuk, hisz ez egy komoly indok.  
Az elbocsátott dolgozók többsége azonban a környékbeli településekről járt be. Ők a körjegyzőséghez fordulhatnak rendkívüli segélyért.

Címkék: Verkman József, Kadarkút, gazdaság