A vásárlóknak csak a 15 százaléka figyel rá, hogy mit vásárol pontosan. Vagyis ennyien nézik meg az élelmiszerek összetevőit. A vevők nagy része inkább arra figyel, hogy olcsó legyen - derült ki a Kaposvári Egyetem tanulmányából. Pedig a nem biztonságos élelmiszer az egészségünkre is káros lehet.

Amcsi módszer

A legtöbb előre csomagolt élelmiszer címkéjén akár 20 féle összetevőt is találunk. Amelyekből lehet, hogy nem mindet ennénk meg szívesen. A legtöbben ezzel nem törődnek.

A vásárlók 60 százaléka így veszi meg napi élemiszereit. Elsősorban az árat nézik. Csak 15 százalékuk nézi meg alaposan mit vesz. Ők egészségtudatosak és figyelnek az összetevőkre, és hajlandóak többet is fizetni. Az emberek 25 százaléka pedig ott helyben dönti el, mit is vegyen. Ők könnyen döntenek az érzelmeik alapján.
Aki figyel az összetevőkre, azt is inkább a betegség kényszeríti rá.

- Azok a vevők, akinek a családban van érzékenyebb, tejcukor érzékeny, vagy lisztérzékeny rokona, ott meg szokták kérdezni, hogy milyen összetevők vannak a zsemlében vagy finom pékárukban, amik előre vannak csomagolva - mondta Lengyel Erika boltvezető helyettes.

Pedig a szakemberek szerint érdemes odafigyelni, mit veszünk.
Dr. h.c. Biacs Péter Ákos egyetemi tanár úgy véli kevés élemiszerre írják rá a részletes ajánlásokat. Az állítások között az szerepel, hogy ez csonterősítő, az vérképző, vagy más tulajdonsága van. De ezeket az állításokat igazolni kell, mégpedig klinikai vizsgálatokkal, azok pedig drágák.

Hamis élelmiszerek viszont szerencsére ritkán fordulnak elő. A mezőgazdasági szakigazgatási hivatal élelmiszerellenőrző részelgének igazgatója elmondta, évente csupán 1-2 ilyen esetük van. Ilyen volt például a mézként árult cukorszirup.

Címkék: étkezés, gazdaság