Fehér foltok

Sok faluban azonban megállt az élet, 20 térségben egyáltalán nem épültek otthonok az ezredforduló óta - a KSH legfrissebb adatai szerint. Emiatt falvak tűnhetnek el. Somogysárdon minden harmadik ember munkanélküli. Ezért évekig egyetlen házat sem építettek. Akik belekezdtek, azok is belebuktak. Csikós-Nagy Márton, a település polgármestere elmondta:
- Belekezdett két család építkezésbe, és mind a két épület tető nélkül van, mert féltek attól, hogyha nem lesz munakhelyük, mint ahogy nem is lett munkahelyük, akkor a bank elviszi tőlük.

Öt év alatt pontosan a felére csökkent a lakásépítések száma a megyében. A térképen azok a települések láthatók, ahol az ezredforduló óta nem épült új lakás. A KSH fehér foltnak nevezi ezeket a területeket. Csaknem húsz van belőlük Somogyban. Itt a legnagyobb a veszélye a gettósodásnak. Az itteniek elvándorolnak, és csak a szegények költöznek ide.

A rendszerváltás után átalakult a lakáspiac - mondta a KaposPontnak Szabó János szociológus. Addig az állam épített, azután inkább az önkormányzat vagy a magánemberek. A munkanélküliség növekedése miatt azonban ezek a beruházások egyre csökkentek. - Ha egy elzárt, infrastruktúrával nem ellátott településen tapasztaljuk ezt, és mellétesszük a demográfiai hatásokat, ami egy negatív hatás, akkor előbb-utóbb a település megszűnéséhez vezethet - tájékoztatott a szociológus, majd hozzátette: - a lakásépítési tendenciának azonban pozitív hatása is van. A nagyvárosok vonzáskörzeteiben ugyanis egyre több a házfelújítás, építkezés.

Címkék: fehér folt, gazdaság