Árak

A szakemberek szerint emiatt a somogyi családok választhatnak: vagy koplalnak vagy eladósodnak. A legtöbb boltban folyamatos akciókkal csábítják a vásárlókat. Többségük az alacsonyabb árakat keresi és egyre kevesebbet költ. Csatos Sándorné, a Kapos Coop Zrt. Szondi utcai üzletének vezetője szerint észre lehet venni, hogy van egy felfutás hónap elejéről a hónap közepéig. Úgy véli, az akkor figyelhető meg leginkább, amikor a fizetéseket vagy segélyeket megkapják az emberek. Hónap végéig pedig össze kell húzni magukat, kevesebbet költenek élelmiszerre.

Egy év alatt a tervezett inflációnál nagyobb mértékben, átlagosan csaknem hat százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Legnagyobb mértékben a kávé, a tojás, a szeszes ital, a cigaretta, a gyógyszer és a párizsi drágult. Tíz év alatt ezeknek a termékekeknek az ára többszörösére nőtt. A felmérés szerint szeszes italból és a dohányáruból mégis többet fogyaszt a lakosság. És gyógyszerből. Ruhára, kultúrára egyre kevesebb jut, és élelmiszerre is.

Egy év alatt a benzin és az elektromos energia is sokat drágult. A villanyért így már ötször többet kell fizetni, mint tíz éve. És a gázért is. Miközben a fizetések csak két és félszeresére nőttek. Szabó János szociológus elmondta, ez súlyosan érinti a somogyi családokat. Szerinte kétfajta módon lehet kivédeni. Vagy kevesebbet fogyasztanak, kevesebbet vásárolnak, és akkor szinten marad a családok költségvetése, vagy pedig fogyasztják a szükséges élemiszereket - és ez különösen gyerekes családoknál fontos -, akkor viszont további elszegényesedés várható. A szakember úgy véli, a kilábaláshoz gazdasági növekedésre és a jövedelmek emelkedésére van szükség.

Címkék: gazdaság