gazdaság


Jelenleg 270-en dolgoznak a Fusetechben, a cég átvészelte a válságot. Olyannyira, hogy azt tervezik: nyáron újabb 100 embert tudnak majd foglalkoztatni.
- Nagyon sok segítséget kaptunk a kormánytól. Ami viszont nem történt meg, és nem tartották meg az ígéretüket, az, hogy a kollégák számára egy érezhető adócsökkentés nem következett be. Remélem, az új kormány majd ezt megteszi, és a dolgozók érzik majd a saját bőrükön – mondta Ács Tamás, a cég ügyvezető igazgatója.

Az autópálya az azért nagyon fontos, mert a legnagyobb beruházásaink.
A vállalkozók szövetségének megyei elnöke szerint az autópályáknál kéne kezdeni a rendrakást, mert ahogy fogalmazott: minden szinten, szinte mindent lopnak az építkezéseken. Ezenkívül fontosnak tartja a vállalkozások versenyképességének növelését, ezért szerinte adócsökkentésre lenne szükség. A multikkal egyenlő elbírálást is szorgalmaz.
- A munkához jutás feltételei legyenek korrupciómentesek, hogy ne csak úgy lehessen munkához jutni, hogy az ember vesztegetni kénytelen, hogy a somogyi vállalkozó vesztegetni kénytelen – mondta Daxner Gábor, a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöke.

A kereskedelmi és iparkamara több hónapig dolgozott azon a javaslathalmon, amit minden ciklus végén benyújtanak a leendő kormánynak. Ezt már most is átadták, mondta a megyei elnök. Szerinte a legfontosabb az állami bürokrácia visszaszorítása. Szerinte sok helyen csak a vállalkozók dolgát nehezíti a HACCP rendszer is.

- Ugyanazt akarják vonatkoztatni a kicsire, mint a nagyra. Ezt nem lehet – mondta Varga József, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Hozzátette: ebből a körből ki kell szállni. És csak azt kell megkövetelni, ami valóban szükséges a működtetéshez, De ugyanez vonatkozik egyéb engedélyeztetésre, a hatósági eljárásokra. Aztán azon is változtatni kellene, hogy az ellenőrzések ne a büntetés szándékával induljanak, hanem először a tájékoztatás szándékával.

Az elnök szerint ugyanis jelenleg nincs meg a magyar gazdaság védelme és ezen - bár késő - azonnal változtatni kell.

Címkék: Varga József, HACCP, Somofyi Kereskedelmi és Iparkamara, Ács Tamás, Vállalkozók Országos Szövetsége, Fusetech, Daxner Gábor, VOSZ, gazdaság