Mesztegnyői kisvasút

Azt remélik virágzó turisztikai vállalkozássá fejleszthetik. A mostani üzemeltető szívesen átadná.

Javában szépítgetik a Mesztegnyő határában lévő kamionparkolót. Az önkormányzat alig ötmillióért tudta megvenni a területet. Most rendbehozzák, és azt remélik, hosszú távon sok bevételt hoz.

- Nem adót akarunk, hanem vállalkozást - hangsúlyozta Nemes László, polgármester. - Megvettük a kamionparkolásra is alkalmas területet és most a cél az, hogy áprilisban megnyissuk hasznosításra vizesblokkal, büfével.

Azt remélik: a későbbiekben vásárokat, bemutatókat rendezhetnek itt, sőt egy autósmozi is szerepel a tervek között.

A polgármester azt mutatja: a szomszéd telken építenének benzinkutat. Már tárgyalnak a vállalkozókkal és a panzió is gazdára vár. A kisvasutat is felvirágoztatnák. Jelenleg csak rendezvényeken indul el. Most a Sefag Zrt kezeli, de ők nem ragaszkodnak hozzá.

- Társaságunk vezérigazgatója a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elé olyan dokumentumot nyújtott be, amelyben kérte a vagyonkezelő hozzájárulását ahhoz, hogy ez a kezelői jog átkerülhesen a mesztegnyői önkormányzathoz - magyarázta Merczel István, a Sefag Zrt., erdészetpolitikai és ellenőrzési osztályvzetője.

A kisvasút fennatartása évente mintegy 10 millióba kerül a társaságnak. De valószínűleg még többet kellene rákölteni.

A nemzeti vagyonkezelőt is megkerestük. Kérdésünkre, hogy mikor számíthat a mesztegnyői önkormányzat arra, hogy megkapja kisvasút tulajdonjogát egyelőre nem kaptunk választ.

Címkék: Kisvasút, Mesztegnyő, gazdaság