karrier nap


Nekik is akart segíteni a szerdai megyei Képzési és Karriernap. A rendezvényen 22 kiállító segítette az elhelyezkedést, önéletrajzírással, tanácsadással vagy konkrét állásajánlattal. Főként diákok érdeklődtek a továbbtanulásról és az elhelyezkedési lehetőségekről.
- Szerintem nagyon nehéz elhelyezkedni, főleg itt, Somogyban. Szoktam nézegetni interneten itt-ott, de Budapest az, ahol egyről a kettőre jut az ember – mondta Kovács Dóra kaposvári tanuló.

Ennek az ellenkezőjét akarták bebizonyítani a rendezvényen. Több konkrét állást is ajánlottak. A toborozóiroda előtt is katonás sor állt. A karriernapon segítséget nyújtottak önéletrajzíráshoz és állásinterjúhoz is. A megyei foglalkoztatási paktumiroda idén eddig három helyszínen tartott ilyen napot a Somogyban.
- Harminc ember közvetlen vagy közvetett módon a karrier napnak köszönhetően tudott elhelyezkedni – számolt be Scheffer Andrea, a Somogy Megyei Foglalkoztatási Paktum projekt-koordinátora.

A megyében egy év alatt negyedével nőtt a pályakezdő állástalanok száma. Jelenleg több mint 2400-an vannak munka nélkül, a diplomások is nehezen jutnak álláshoz. Másfélszer többen keresgélnek munkát most, mint egy évvel korábban.
A szakmai fórumon bejelentették: 5 milliárd forint értékben pályázhatnak a középvállalkozások és a multi cégek, többek között munkahelyek teremtésére is.

- Ipartelepítésre, telephelyfejlesztésre és a működő klaszterek támogatására lett kiírva a pályázat. Ez egy decentralizált forrás és csak a régiók tudnak pályázni – mondta Kocsis Tamás, a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Kft. ügyvezető igazgatója.
Sőt a nagyvállalatok letelepedését is támogatná a program, amellyel több ezer új munkahely létesülhet a régióban.

Címkék: karrier nap, munka, diák, gazdaság