pénzek


Kaposvár és Kapronca az elmúlt években több közös programot hajtott végre, egyebek között kulturális és turisztikai területen. A hétfő délelőtti megállapodás azonban már a gazdasági együttműködés terveit rögzíti. Eszerint a két város uniós támogatással a helyi vállalkozások közötti kapcsolatot próbálja felvirágoztatni: részt vállal az üzleti kapcsolatok kiépítésében, közös vállalkozói terveket készít, elősegíti a kis- és középvállalkozások piacra jutását.

- Kaposvár nem titkolt célja, hogy a térség logisztikai központjává váljon. Ez nem csupán az áruk ide és elszállítását jelenti, hanem szándékunk az is, hogy a déli és a keleti piacokra irányuló információgyűjtő-, feldolgozó- és továbbító központ legyen. Éppen ezt szolgálja a mostani együttműködés is, amely egyaránt hasznos lesz a kaposvári és kaproncai embereknek - fogalmazott Szita Károly polgármester.

- A gazdasági válságból ki kell lábalnunk, és bár az önkormányzatok nem vállalkozások, ebben mégis segíthetünk a városainkban működő cégeknek. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy a schengeni határ jelenleg akadályozza a szabad gazdasági együttműködést, így a mostani programunk igazán Horvátország csatlakozását követően érhet be - mondta Zvonimir Mrsic kaproncai polgármester.

Az együttműködést kaposvári oldalról a Somogy Megyei Vállalkozói Központ koordinálja. A program költségvetése 50 millió forint.

Címkék: Kapronca, Zvonimir Mrsic, Szita Károly, Kaposvár, gazdaság