Tesco felirat


Még márciusban a munkaügyi bírósághoz fordul az érintett megyékben a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) azért, hogy a Tesco áruházakban egyenlő béreket fizessenek a dolgozóknak – írja a hétfői Magyar Nemzet.

A Tescónál az ugyanazzal a munkaszerződéssel rendelkező, ugyanabban a munkakörben dolgozók bére között tíz-, húsz-, de akár harmincszázalékos különbség is lehet attól függően, hogy az ország mely területén működik az áruház – mondta a lapnak Bubenkó Csaba a KDFSZ elnöke.

Bubenkó hangsúlyozta, a gyakorlatnak ráadásul az a háttere, hogy éppen szegényebb, nagyobb munkanélküliséggel küszködő térségekben fizetnek kevesebbet a kiszolgáltatottabb dolgozóknak. Az érdekvédő szerint a multinacionális vállalat éves szinten akár egymilliárd forintot is meg tud spórolni azzal, hogy nem ugyanannyi bért fizet ugyanazért a munkáért.

 

Címkék: gazdaság