közmunkások

Ezernégyszázan vannak, ez több, mint tavaly. A felére csökkentett állami támogatás után ugyanis idén több pénzt adott az állam. Somogyban soha nem látott a munkanélküliség, 30 ezren keresnek állást.

Reggel 8 órakor kezdik a munkát a közmunkások Somogyjádon. Vezetőjük, András fél éve lett állástalan. Egy kaposvári autószalonban dolgozott értékesítőként.

- Leépítés volt és engem is elküldtek. Így kerültem a Kaposvári Többcélú Kistérségi Társuláshoz, mint közmunkaszervező - fogalmazott Helyes András.

Jelenleg csaknem 250-en dolgoznak a kaposvári kistérségben közmunkásként, többen, mint tavaly egész évben. 45 településen szépítik a környezetet. Idén több mint 100 millió forintot nyertek erre - mondja a kistérségi társulás elnöke. Ráadásul most a foglalkoztatottak védőfelszerelését, és az eszközöket sem az önkormányzatoknak kell megvenniük. Erre is tudtak pályázni. Így valamelyest csökkenthetik az állástalanok számát.

Lőrinczné Kiss Ilona, a Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás elnöke elmondta: A város környékén, különösen a kisebb településeken nagy a munkanélküliség. Somogyjádon, például eléri a 25-30 százalékot.

Somogyba 2008-ban jutott a legtöbb pénz közmunkaprogramra. Több mint egymilliárd 300 millió forint. Ebből csaknem 3000 ember tudott dolgozni. Tavaly azonban ez az összeg a felére csökkent. Idén viszont a tavalyinál 200 millióval többet fordíthat a munkaügyi központ a közmunkások elhelyezésére. Több helyen már középfokú és egyetemi végzettségű közmunkásokat is foglalkoztatnak.

Dr. Tarrné dr. Törzsök Piroska, a regionális munkaügyi központ kaposvári igazgatója felhívta a figyelmet, hogy ma már nemcsak olyan közmunkásokról beszélhetünk, akik az utakat, az árkokat tisztítják. Nagyon sok olyan közmunkás van, aki kvalifikált munkaerőnek számít. Legyen pedagógus, könyvtáros vagy éppen orvos.

Somogyban jeleneg 22 százalékos a munkanélküliségi ráta, amely több mint 30 ezer állástalant jelent.

Címkék: Közmunkaprogram, munkaügy, gazdaság