A légikikötő üzemeltetőjét novemberben felszámolás alá helyezték, mert a válság miatt jelentős adósságokat halmozott fel. Ráadásul a legnagyobb partnere, a Ryanair is kivonult. A fapados légitársaság biztosította a Fly Balaton legnagyobb utasforgalmát, amely 2008-ban elérte a 110 ezer főt. 2009-ben viszont a 10 ezret sem érte el a forgalom. Enenk köszönhetően bezárásra ítélték a repülőteret, még a légimentők bázisa is veszélybe került.

A legfrissebb hírek szerint azonban az SCD Holding átvenné a repülőtér üzemeltetését. A légikikötő beindítását indokolta a turizmus is, hiszen a Balaton idegenforgalma jelentősen függ a légi közlekedéstől. Suchman Tamás a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke közölte, hogy az SCD Holding idén mintegy 50 ezer utassal számol. Azt sem titkolták, hogy hosszú távra szeretnék megszerezni a reptér üzemeltetési jogait.

Helyszín

Címkék: Fly Balaton, Sármellék, gazdaság