Számla

A szolgáltatók egyre drasztikusabban lépnek fel ellenük. Egyre gyakoribbak a kikapcsolások, a korlátozások és a végrehajtások. Varga Ivett, az E-on Hungaria Zrt. sajtóreferense elmondta:
- Az áram és a gázszolgáltatást igénybe vevők a tavalyi év hasonló időszakához képest a nemfizetők aránya 10%-kal nőtt. A fogysztók egyre hosszabb ideig tartoznak, és egyre nehezebben kiegyenlíteni a számlákat.  

A távfűtés 70%-nak nincs tartozása. Minden 3. fogyasztónak viszont van tartozása-mondta a vagyonkezelő igazgatója. A kintlevősségük még soha nem volt ilyen magas. 16 millió forint a lakbér elmaradás. A távfűtéssel pedig több mint 2000-en tartoznak. Évről évre többel. Jelenleg 120 millió forint a kintlevőség. Éppen ezért tavaly már másfélszer több esetben kezdeményeztek végrehajtási eljárást. Komáromi Attila, a vagyonkezelő ügyvezető igazgatója így fogalmazott:
- A végrehajtási eljárás nagyon drága, a jogi eljárásnak és a végrehajtásnak ára van. Tehát azok, akik egesetleg nem szociálpolitikai nehézségeik helyzetükből nem fizetnek, hanem mert átmeneti hitelnek tekintik ezt a pár hónapos nem fitzetést nagyon drága utat választanak.

A vízzel is hasonló a helyzet. Minden 3. fogyasztó nem vagy rendszertelenül fizeti a számláit.  A Kavíznek jelenleg több mint 55 millióval tartoznak. A szolgáltató drasztikusan lép fel a nem fizetőkkel szemben. Ift Miklós, a Kavíz Kft. igazgatója elmondta, jelen pillanatban 50 fogyasztóhelyen van szűkítésük, ez azt jelenti, hogy a fogyasztónak minimális vízmennyiség tud bejutni. Ezek már jelentősebb fogyasztási hátralékkal rendelkeznek. Ők több 100 ezer forinttal tartoznak. Somogy többi városaiban is minden 3. fogyasztó nem fizeti a számlákat.

Címkék: gazdaság