Roma munka

A somogyi romák 90 százalékának nincs munkája. A rendszerváltás után megszűntek azok a lehetőségek, ahol dolgozhattak.

Kalász Zsolt őstermelő szerint Csökölyön több roma család is gazdálkodik, vannak akik napszámosként dolgoznak.Kalászéknak sem volt könnyű az első lépés.

- Elég nehéz volt ezt így elkezdeni főleg önerőből. Nagyon sok munkánk fekszik ebben. Kicsinyként fejlődtünk fel, amihez sok idő kellett. Most már eljutottunk odáig, hogy megélünk belőle, ha nem is fényesen. - mondta az őstermelő.

A mintagazdaságok bemutatásával, források és adókedvezményi lehetőségek megismertetésével segítené a romák mezőgazdasági foglalkoztatását egy napokban aláírt együttműködés. A vidéki cigányok egy része kötődik a mezőgazdasághoz. Például gyógynövényeket gyűjt. A szakigazgatási hivatal főigazgatója, Varga Gábor, azt mondja: önellátásra vagy piacra azonban kevesen termelnek. Ezért próbálnak segíteni.

A program év elején kezdődik. Eredményt nyárra várnak. A statisztikák azt mutatják: a roma programokra egyre nagyobb szükség van. A rendszerváltás előtt ugyanis Somogyban 62 százalékuknak volt munkája. 4 évvel később már csak 22-nek. Ma pedig 10 százalékának. Többségük 8 általánossal, vagy azzal sem rendelkezik.

Címkék: gazdaság