Hozzátette: a fogyasztókat védő bírságok mellett a felügyeleti intézményi büntetések összege is megemelkedett, elérhetik a 2 milliárd forintot, illetve az utóbbi esetben a felügyeleti díj kétszeresét. Az elnök kifejtette: a felelős hitelezés kiterjesztéséhez a felügyelet szükségesnek látja a hitelnyilvántartás teljes körűvé tételét vagy a pozitív adóslista létrehozását.

Az új jogszabályokról elmondta: ezek egyik legfontosabbika az, hogy a fogyasztóknak nyújtott hitelek mellett kiterjednek a jelzáloghitelezésre is. Az ügyfél 14 napig akkor is elállhat a szerződéstől ha azt már aláírta, s folyósítás esetén is kiszállhat - ez idő alatt költségmentesen - az egyezségből.

Változnak az hitelek előtörlesztési díjai is: míg ezek most jellemzően 4-8 százalékot tesznek ki, az új szabályok életbe lépésével normál fogyasztási és jelzáloghitel esetében 1, valamint 2 százalékra csökkennek. Az új szabályok egyike korlátozza az egyoldalú szerződés- módosítás lehetőségeit is. Az elnök úgy vélte, az új jogszabályok még az idén hatályba lépnek, s ekkortól érvényes lesz a magatartási kódex is.

Címkék: pénzügy, fogyasztó, gazdaság