Az országban egyedülálló kezdeményezés segíti a somogyi romák mezőgazdasági foglalkoztatását. Az erről szóló megállapodást a napokban írta alá a megyei területi cigány kisebbségi önkormányzat és a megyei szakigazgatási hivatal.

A somogyi romák 90 százalékának nincs munkája. A rendszerváltás után megszűntek azok a lehetőségek, ahol dolgozhattak.

Kalász Zsolt őstermelő szerint Csökölyön több roma család is gazdálkodik, vannak akik napszámosként dolgoznak.Kalászéknak sem volt könnyű az első lépés.

- Elég nehéz volt ezt így elkezdeni főleg önerőből.Nagyon sok munkánk fekszik ebben. Kicsinyként fejlődtünk fel, amihez sok idő kellett. Most már eljutottunk odáig, hogy megélünk belőle, ha nem is fényesen. - mondta az őstermelő.

A mintagazdaságok bemutatásával, források és adókedvezményi lehetőségek megismertetésével segítené a romák mezőgazdasági foglalkoztatását egy napokban aláírt együttműködés. A vidéki cigányok egy része kötődik a mezőgazdasághoz.

Például gyógynövényeket gyűjt. A szakigazgatási hivatal főigazgatója, Varga Gábor, azt mondja: önellátásra vagy piacra azonban kevesen termelnek. Ezért próbálnak segíteni. A program év elején kezdődik. Eredményt nyárra várnak.

A statisztikák azt mutatják: a roma programokra egyre nagyobb szükség van. A rendszerváltás előtt ugyanis Somogyban 62 százalékuknak volt munkája. 4 évvel később már csak 22-nek. Ma pedig 10 százalékának. Többségük 8 általánossal, vagy azzal sem rendelkezik.

Címkék: gazdaság