Ez a tél sem tizedelte meg a kullancspopulációt, így nem lehet arra számítani, hogy szokásosnál kevesebb vérszívó lesz az idén - írja az infostart.hu. A szakember óva int attól, hogy a boltokban kapható sprayk vagy riasztó karperecek hatásának teljes bizalmat szavazzunk.

A közönséges kullancs tavasszal és ősszel támad leginkább, csak azért okozza nyáron a legtöbb megbetegedést, mert mi akkor töltjük a legtöbb időt a természetben. A kullancs 5-6 fok fölött akár télen is aktív, de Szibériában is képes átvészelni a telet – hangsúlyozta a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa.

null

Olyan inaktív állapotra képesek, egyfajta téli álomra, amely során nemcsak nem mozognak, hanem az anyagcseréjük is teljes mértékben lecsökken, így képesek nagyon hideg időszakokat is átvészelni a talajszinten, az avarban. Majd az idő melegedésével ismételten aktivizálódnak – magyarázta Földvári Gábor.

Földvári Gábor szerint a házi kedvencek védelmére egész évben szükség van, de a távol tartó sprayk az ember számára sem adnak 100 százalékos védelmet. Az a leghatékonyabb, ha alaposan átnézzük magunkat az erdőjárás vagy a kerti munka után. Ha ugyanis még aznap eltávolítjuk a kullancsot, a kórokozó bejutására nincs esély. Ha netán erre csak másnap kerül sor, legyünk figyelmesek a csípés helyére. Az 1-2 centis piros elváltozás esetében még nem kell Lyme-kórra gondolni, de ha ez már 4-5 centinél nagyobb, növekszik és vándorol, mindenképp orvoshoz kell fordulni.

A kullancs egyébként rendkívül lassú, a közhiedelemmel ellentétben nem ugrik rá az áldozatára, hanem a fűszálak, bokrok ágainak végén vár az alkalomra, majd karmos lábaival, akár a bogáncs, akad bele az ember ruhájába, vagy az állatok szőrébe. A legtöbb vérszívót az avar és a dús erdei aljnövényzet rejti.

Címkék: invázió, kullancs, tél, egészségügyi anyagok