A miniszterelnök szerint egyetlen módon lehet megállítani a vírust: oltással. Orbán Viktor az M1 aktuális csatornán szerda este sugárzott interjúban hangsúlyozta: a korlátozó intézkedések csak lassítják a járványt. Orbán Viktor azt mondta: a harmadik hullám, a brit vírus hulláma, amely sokkal agresszívabb, mint a korábbi volt, és gyorsabban is terjed. Amíg a fertőzések elszigeteltek voltak, addig a zárás, az otthon maradás segített, most azonban már tömeges a fertőzés, és ezt a zárások és a korlátozások csak lassítani tudják, megállítani már nem - közölte.

null

"Tavasszal elég volt korlátozásokat bevezetni, és azzal meg lehetett állítani a fertőzést, ez nem olyan vírus, itt most már csak lassítani tudunk, ha korlátozunk" - jelentette ki. "Egyetlen orvosság van, egyetlen módon tudjuk megállítani, nem egyszerűen csak lassítani, hanem megállítani vagy megölni ezt a vírust, ez pedig az oltás". Ezért most minden erőnket az oltásra kell összpontosítani - mondta.

A kormányfő közölte: szerdán 2 011 029 ember számára elérhető vakcina-mennyiségnél tartott Magyarország, április 4-ig lesz 2 millió 356 ezernyi vakcina, május elején pedig 4 millió 121 ezer. Ebben a Keletről és a Nyugatról érkező oltások is benne vannak. A kormányfő várakozásai szerint május végére, június elejére el lehet jutni a 7 millió első oltásra elérhető vakcinamennyiséghez. Azt mondta: reményei szerint valamikor április végén, május elején, aki regisztrált, hozzájuthat az első vakcinához.

A kormányfő úgy vélte: a két és fél milliós beoltottság meglesz "valamikor húsvét utánra", ami lehetővé teszi, hogy elinduljon a lépcsőzetes újranyitás. Ki lehet nyitni az iskolákat, valamint újra lehet nyitni a boltokat is egy újfajta biztonsági rendszerrel, ami azt jelenti, hogy 10 négyzetméterenként majd egy vevő tartózkodhat bent - mondta.

null

Ezt követően jöhet a harmadik, negyedik lépés, ezekről azonban a miniszterelnök még nem akar beszélni, mondván, hogy "most még túlságosan szemben áll egymással a napi fertőzések magas száma és az elérhető vakcinák száma".

Ugyanakkor - folytatta - a vakcinák száma nő, ami meg fogja változtatni a fertőzések számát, a hangulatunkat, a viszonyunkat az egész problémához, és egyre racionálisabban, értelmesebben lehet beszélni az újraindítás éppen soron következő lépéséről. Azt ígérte: mindig egy héttel a soron következő lépés előtt tájékoztatni fogja a nyilvánosságot arról, hogy az operatív törzs milyen újraindítási lépést határozott el.

Orbán Viktor arra kért mindenkit, hogy tartsa be a szabályokat. "Nem sok szabály van, de azok egyszerűek, világosak és érthetőek. Érdemes és be is lehet őket tartani" - jelentette ki.

Nagyon fontosnak nevezte, hogy az oltásellenes hangoknak ne adjanak teret. Szerinte az oltás ellen hangulatot kelteni, az oltás ellen agitálni, több mint hiba: bűnnek is nevezhető, hiszen aki azért nem oltatja be magát, mert hallgatott az oltásellenes politikusokra vagy áldoktorokra, az könnyen meghalhat. Hozzátette: megérti ha egyesek nem oltatják be magukat, de őket is arra kérte, hogy ne beszéljenek le másokat az oltásról.

A kórházi kapacitásokról szólva méltatta az orvosok, háziorvosok és az ápolók emberfeletti munkáját. A kormányfő úgy látja, bár nagy erőfeszítések árán, de lesz elegendő ember. "Emberfeletti munka árán, de működni fognak a kórházaink" - jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint sokkal jobb állapotban van, különösen a humán erőforrás tekintetében a magyar egészségügy, mint azt korábban talán sokan gondolták.

null

Elmondta: a koronavírus miatt elkülönített, kijelölt ágyaknak a fele még szabad, és körülbelül kétszer annyi lélegeztető készülék van azonnal bevethető állapotban, ággyal együtt, mint amennyi ágyon most éppen fekszenek. Azt kérte mindenkitől, hogy adjanak meg minden támogatást az ápolóknak és az orvosoknak, "rémhírkeltésekkel" ne nehezítsék a munkájukat. Nem most van az ideje annak, hogy bemenjünk a kórházakba, "kamuvideókat vagy álhíreket gyártsunk" - hangsúlyozta.

A kormányfő kitért arra is, úgy látja, hogy a fontos ellátásból nem kellett senkit sem kivenni, vagyis a kettős nyomást: a koronavírussal fertőzöttek és a legsúlyosabb betegek ellátását egyszerre képes megoldani az egészségügy.

A pedagógusok oltásával kapcsolatban a miniszterelnök elmondta: úgy látja, bő egy héttel az iskolák újraindítása előtt megkaphatják az első oltást, és szerinte ezzel már lehet vállalni az oktatást. Megjegyezte: megérti, ha valaki így sem vállalja, de nem kell agitálni az iskolák újranyitása ellen, mert a gyerekekre is és a szülők érdekeire is tekintettel kell lenni, nekik pedig az az érdekük, hogy biztonságos környezetben minél hamarabb meg tudjanak indulni az iskolák.

A közelgő húsvéti ünnepekre utalva úgy fogalmazott: "A feltámadás az a győzelem, és most a győzelem kapujában állunk". A miniszterelnök szerint lesz még "két-három nehéz hetünk", de utána "a tamáskodó bizonytalan hangok egyre inkább elhalkulnak majd", és egyre több energiát fordítunk az ország tényleges újraindítására, "a nyarunk pedig szép napos és vidám lesz".

"Most azonban még a szívünk inkább azokkal van, akik elvesztették a hozzátartozóikat, munkatársaikat, bármelyik szerettüket, értük imádkozunk, és sok erőt kívánunk azoknak a családoknak, akik veszteséget szenvedtek el, és közben készülünk arra, hogy újraindítva a közösségeinket visszakapjuk a derűs, boldog és reményteljes életünket, és ez higgyék el, már csak karnyújtásnyi távolságra van tőlünk." - fogalmazott.

Úgy vélte: a vírus előtti reménykeltő tervekhez kell visszatérni - legyen szó a gazdaságról, a demográfiai adatokról, a családokról - ha nem is egyetlen lépésben, de meggyőződése szerint a nyár végére biztosan.

Címkék: orbán viktor, interjú, egészségügyi anyagok