Orbán Viktor a Kossuth Rádióban pénteken azt mondta nem az a kérdés, mikor érjük el a csúcsot, hanem, hogy milyen gyorsan megyünk majd lefelé. Csütörtökön 275 ember halt meg, kórházban 11823 ember van, 1480 ember van lélegeztetőgépen - mondta a kormányfő.

Az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkát végeznek - nyilatkozta a miniszterelnök. 10 343 ágy van tartalékban és 1693 lélegeztetőgép van még tartalékban. Élő erőből is van tartalék, de az utóbbiak nem végtelenek. Továbbra is a brit mutáns okozza a legtöbb gondot, ami a fiatalokat is ledönti a lábáról. Megoldást csak az oltás jelenthet. 

Orbán a csütörtöki uniós csúcs után kiemelte, hogy április-májusban másfélszer annyit oltást tudnak majd beadni mint márciusban  "Nincs bennem kétség, hogy szabad nyár lesz itthon" - mondta a kormányfő. 

A boltok esetében az általános zárás helyett négyzetméter-alapú korlátozást vezetnek be. Az üzletek várhatóan kilencig lehetnek nyitva, és 10 óra lesz a kijárási tilalom új ideje - tette hozzá a miniszterelnök. A pontos részletek legkésőbb szombaton jelennek meg a Magyar Közlönyben.

Orbán Viktor szerint amíg a 65 év felettiek nincsenek beoltva, addig nem lehet nyitni. Nemsokára kezdődik a pedagógusok és az iskolai dolgozók oltása is. Az oktatási intézmények leghamarabb április 19-én nyithatnak. A várandósok esetében az a döntés született, hogy Pfizer vagy Moderna vakcinát kaphatnak.

A miniszterelnök ismét hangsúlyozta, hogy szabad nyarunk lesz, de lehetnek olyan rendezvények, amelyekre csak védettségi kártyával lehet majd menni. 

Címkék: orbán viktor, kossuth rádió, koronavírus, egészségügyi anyagok